Hírek, aktualitások

Sordélyok énekelnek a dél-alföldi tájakon

A Körös-Maros Nemzeti Park területén többfelé a tavasz jellegzetes hangjai közé tartozik a sordély éneke. Legnagyobb testű (a verébnél zömökebb megjelenésű) hazai sármányfélénk főként a mezőgazdasági jellegű területeken látható, hallható.

Sokan még a kézi juhnyírást is kipróbálták

Április 22-én, nagy érdeklődés mellett zajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság „Birkanyírás – juhászok élete a Kardoskúti-pusztán” című programja, melynek helyszíne Kardoskút Pusztaközpontban volt.

Felmérés: többségben a dunai tarajosgőték

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén tavasszal megkezdődött a gőték felmérése. Mint kiderült, a felmérési pontokon a dunai tarajosgőték voltak többségben.

A Kis-Sárréten újra megjelent a kis forrásfű

Mintegy húsz évvel ezelőtt kisebb botanikai szenzációnak számított, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén megtaláltuk a kis forrásfű jelentős állományát.

Csalogányok énekét hallgattuk, túzokok dürgését csodáltuk

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja tavaszi túrát szervezett április 15-én, az Agrárminisztérium által meghirdetett „Csillagséták nemzeti parkjainkban” elnevezésű programsorozat keretében.

Szoros eredmények születtek az Őszirózsa vetélkedő első fordulójában

A napokban lezajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében idén már huszadik alkalommal meghirdetett Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő első fordulója. Nyolc csapat jutott tovább a középdöntőbe, amit április 28-án rendezünk meg a Bihari Madárvártán.

Visszatértek a fekete gólyák a Dél-Alföldre

Március második felében a fekete gólyák is visszatértek a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. Reményeink szerint idén az időjárás kedvez majd nekik, így költésük is sikeres lesz.