Tanulmányút: a Podijí Nemzeti Parkban járt az Ifjú Kócsagőr Verseny győztese

Október 9-15. között tanulmányúton vehetett részt a csehországi Podijí Nemzeti Parkban az Ifjú Kócsagőr verseny idei győztese, Olasz Ákos, aki a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságot képviselte az országos döntőn.

A jutalomútra felkészítő mentora, Drahanovszki Gábor, a KMNPI Makói Tájegységének vezetője is elkísérte.

A Podijí Nemzeti Park Csehország dél-morvaországi régiójában található és szerves egységet képez a határ túloldalán fekvő, ausztriai Thayatal Nemzeti Parkkal. A Dyje folyó völgyében található, 1991-ben alapított Podijí Nemzeti Parkot évente mintegy 650 ezer látogató keresi fel. Köszönhető ez annak, hogy bár területe csupán 63 négyzetkilométer (amit 29 négyzetkilométernyi pufferzóna vesz körbe), mégis valódi kis ékszerdoboz. Gyönyörű természeti kincseket rejt magában, számos geológiai érdekesség, ritka és védett állat- és növényfaj található itt.

- A szakmai tanulmányút során szakképzett vezetőinkkel betekintést nyerhettünk a Podijí Nemzeti Park működésébe, az ott dolgozó emberek mindennapjaiba. Letérhettünk a gyakran látogatott turistautakról és felfedezhettük a táj rejtett szépségeit – számolt be a tanulmányútról Drahanovszki Gábor, aki a győztes Olasz Ákos felkészítőjeként a Matula-díjat vehette át. - Gyönyörű kanyonokban és sziklaszirteken túráztunk, a meanderező Dyje folyó völgyében. Különleges geológiai képződményeket, jégbarlangokat láthattunk, és megismerkedhettünk az ottani természetvédelmi szemléletű erdő- és gyepkezelésekkel is. Utunk során felkészült vezetőink mindenben a segítségünkre voltak és barátságok, ismeretségek szövődtek.

Olasz Ákos, aki a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság versenyzőjeként a döntőben elnyerte az Év Ifjú Kócsagőre címet, s ezzel együtt a Tutajos-díjat, mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a tanulmányút során sok új ismeretet, tapasztalatot szerzett.

- A Podijí Nemzeti Park szakemberei nagymértékben bevonják a civileket is a természetvédelembe, ez szerintem követendő példa. Bár jómagam állatorvosnak készülök, de szeretném letenni a polgári természetőri vizsgát. Úgy gondolom ugyanis, hogy a környezetünk védelme nemcsak a természetvédelmet hivatásként választó emberek kötelessége, hanem valamennyiünké – hangsúlyozta Olasz Ákos. Hozzátette: érdekesség volt számára, hogy a csehországi nemzeti parkban lovak legeltetésével igyekeznek fenntartani az erdős sztyepp élőhelyeket.

– A hazai értékes természeti területekhez hasonlóan a Podijí Nemzeti Parkban is problémát jelent az inváziós növényfajok előretörése. Izgalmas volt tanulmányozni, hogy ők hogyan próbálják ezt megoldani. A Dyje folyó völgyében egy kifejezetten diverz erdei közösség figyelhető meg. A kétéltűektől kezdve a madárfajokon át az edényes növények nagy faj- és egyedszámáig rendkívül jellemző a sokszínűség. A kis barlangok körüli hűvösebb mikroklímájú területeken igazi növényritkaságokat is láthattunk. Rendkívül mozaikos és összetett tehát ez az élőhely – mondta Olasz Ákos.

Kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás

kirándulás