Vizek mélyétől égi magasságokig- Állatkertek éjszakájára várjuk vendégeinket

Augusztus utolsó szombatján ismét megrendezésre kerül az Állatkertek éjszakája a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén.

Mint minden esztendőben, most is egy fontos téma köré csoportosulnak majd a programok a Körösvölgyi Állatparkban, melyek vezérfonalát idén az élőhelyek védelme adja. Az állatpark lakóinak segítségével arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy milyen kulcsfontosságú közösen megóvnunk környezetünket, értékes élőhelyeinket itt a Kárpát-medencében.

Ennek érdekében, - ahogy programunk címe is jelzi-, képletesen vizeink mélyétől, egészen az égi magasságokig tekintjük át az élőhelyek nélkülözhetetlen szerepét és emberi felelősségünket azok megőrzésében.

A programok kora délutántól kezdődnek és sötétedésbe nyúlóan tartogatnak majd izgalmas és tartalmas ismeretszerzést az érdeklődők számára. Vendégeink többek között „alámerülhetnek” a tokhalak világába, képet kaphatnak a gyöngybaglyokat veszélyeztető tényezőkről és megtudhatják, hogyan menekültek meg az európai bölények a kipusztulástól. Az esti órákban a park kutyaféléi is főszerephez jutnak, melyek kapcsán egy kísérleti jellegű meglepetést is tartogatunk vendégeink számára. Az est zárásaként pedig a már szürkületkor megjelenő, Anna-ligeti denevér fajok nyomába eredünk szekértőnk és egy speciális denevér detektor segítségével.

Íme, a részletes program, melyre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Vizek mélyétől-égi magasságokig-Állatkertek éjszakája

15:00 ÓRA : A MÉLYSÉG VÁNDORAI-Tokhalfélék bemutatása

15:30 ÓRA : TEMPLOMTORNYOK REJTEKÉBEN - Gyöngybaglyokról röpdéjüknél

16:30 ÓRA : ERDŐBE ŰZÖTT KORONÁS VADAK - Gímszarvasokról kifutójuknál

17:00 ÓRA : ELTŰNT CSORDÁK NYOMÁBAN - Európai bölényekről karámjuknál

17:30 ÓRA : JÉGKORSZAKI PATÁSOK - Jávorszarvasokról kifutójuknál

18:00 ÓRA : TETEMRE HÍVÁS - Fakókeselyűkről röpdéjüknél

18:30 ÓRA : BUJDOSÓ FALKÁK - Szürke farkasokról kifutójuknál

19:00 ÓRA : SAKÁL VOKÁL - Aranysakálokról kifutójuknál audio meglepetéssel

19:30 ÓRA : DENEVÉREK FREKVENCIÁJÁN- Denevérekről terepen, denevér detektorozással

Időpont:

2022. augusztus 27. 15-20 óráig.

Ezen a napon az Állatpark 1 órával tovább, 20 óráig tart nyitva.

Belépés 19 óráig.

Belépődíj:

Állatparki belépőjegy.

https://www.kmnp.hu/hu/belepojegyek-berletek-a-korosvolgyi-allatparkban

Helyszín és érdeklődés:

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Körösvölgyi Állatpark
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
GPS: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K
Telefon: +36 30 475 1789
E-mail: korosvolgy@kmnp.hu

plakát

 

 

A szervezők az esetleges programváltozás jogát fenntartják!