Virágzik a kisfészkű aszat, mocsaraink bennszülött növénye

A Körös-Maros Nemzeti Park területén előforduló kisfészkű aszat pannon bennszülött faj. Nálunk főként szikes mocsarakban, magassásosokban, ritkán nádasok szegélyében él. Ilyenkor figyelhetjük meg tömeges virágzását védett területeinken.

Kétéves növényünk, első évben tőlevélrózsát, második évben virágzatot hajt. Tőlevélrózsái a mocsarak alján, sokszor zsombékok oldalában nőnek, levelei és a szárának élei tövisesek, szúrósak. A virágzó növények akár a 2-2,5 méteres magasságot is elérhetik. Júliustól-szeptemberig virágzanak. Jellegzetes, sátorosan elágazó, halvány lila, fészkes virágzatai 7-10 mm nagyságúak.

Egyes években igen eltérő egyedszámmal lehet jelen, nem kedveli a túl magas vízborítást, de a mocsarak túl korai kiszáradását sem. Repítőkészülékkel rendelkező magvai a nyílt, nedves iszapfelszíneken könnyen kihajtanak.

Hazánkban védett és Európai Uniós jelentőségű, úgynevezett Natura 2000-es „jelölő” faj, élőhelyein természetmegőrzési területeket kellett kijelölni.

A kisfészkű aszat a Körös-Maros Nemzeti Park több részterületén is előfordul. Legnagyobb, több ezer töves állományai a Kis-Sárrét, a Kígyósi-puszta és a Dévaványai-Ecsegi puszták szikes mocsaraiban vannak. Kisebb állományai találhatók még Mágor-pusztán és a Csanádi-puszták területén is.

Kisfészkű aszat
Fotó: Sallainé Kapocsi Judit
Kisfészkű aszat
Fotó: Sallainé Kapocsi Judit

logo