Védett növényritkaság: henye kunkor került elő a Csanádi  pusztákon

A henye kunkor új, eddig ismeretlen állománya került elő a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén, a Nagy-Zsombék mocsarában.

A henye kunkor a nyílt iszapfelszínek növénye. A nemzeti park más részterületein is megtalálható, de a Nagy-Zsombékon eddig nem voltak ismert állományai. A mocsár a Csanádi puszták középső pusztarészének, a Montág-pusztának a nyugati oldalán található. Július közepén egy kutatóval tett közös területbejárás során két, egymáshoz közeli foltban is előkerült az említett növény. Mindkét helyszínen több százas egyedszámban azonosítottuk. Tavasszal sokáig volt nyílt vízborítás a területen, utána pedig csak lassan apadt a víz, bizonyára ez is kedvező élőhelyet alakított ki a henye kunkor számára.

Ez egy talajon elfekvő szárú, alig 5-20 centiméteres növény, amely július közepén bontja ki apró, fehér színű virágait. A növény a nevét az úgynevezett forgó vagy más néven kunkor virágzatáról kapta. A henye kifejezés, pedig a földön „fekvő” tulajdonságára utal. Hozzá hasonló az európai kunkor, mely a szántóföldeken, gyomosabb területeken fordul elő, mely felemelkedő szárú, továbbá levelei nem molyhosak a fonákjukon.

Hazánkban szórványos előfordulású, leginkább a Tiszántúlról ismert. Jelentős állományai élnek a Hortobágyon, míg nálunk a nemzeti park Kardoskúti Fehértó és Kígyósi-puszta részterületeiről vannak még közelmúltbeli adatai.

henye kunkor
Fotó: Szász Bence
Henye kunkor
Fotó: Szász Bence
Henye kunkor
Fotó: Szász Bence