Az előző évekhez képest idén több üstökösgém-pár költött a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén található Ugrai-rét mocsaraiban.
Az üstökösgém a törpegém után a második legkisebb gémfajunk. Ültében barnás színe látszik, így nem is könnyű észrevenni, röptében azonban már jóval fehérebbnek tűnik. A nászruhás madarak tarkótollai megnyúltak, fej- és nyakoldaluk csíkozott. Csőrük ilyenkor kék, hegye fekete. A fiatalok és a nyugalmi tollazatú madarak csíkozottsága kifejezettebb, hátuk színe sötétebb.
Vonuló madár, telelőterülete Nyugat-Afrika. Áprilisban érkezik vissza hazánkba és augusztus-október között vonul el. Költési időn kívül magányosan, vagy kis csapatokban látható.
Magyarországi fészkelőállománya 200-400 pár. Legtöbbször vegyes gémtelepeken költ, a batla és a pásztorgém után a legritkább fészkelő gémféle. Ezeken a fészektelepeken az üstökösgémek fészkei általában nagyobb távolságban helyezkednek el, mint az ott költő más fajoké.
Hazai állománya leginkább a halastavak nádasaiban, kiterjedt lápok és mocsarak nádas, rekettyefüzes részein, hullámtéri területek fás-bokros gémtelepein költ. Fészkét nádra, bokrokra és fákra építi. Kedveli a nádas mocsarakban álló rekettyefűz alkotta bokrosokat.
Május végén, június első harmadában kezd fészkelésbe. A tojó többnyire 4-6 tojást rak, melyeken a szülők felváltva, 22-24 napig kotlanak. A fiókák egy hónap múlva hagyják el a fészket.
Táplálkozóhelyei a növényzettel benőtt sekélyebb vizek, nádszegélyek. Mélyebb vizeknek csak a peremén, partszéli részein les zsákmányra. Kis testtömege miatt az úszó vízinövényzet is megtartja (kolokán, sulyom, tündérrózsa, vízitök stb.). Főleg rovarokkal, azok lárváival, apró halakkal, kétéltűekkel, csigákkal és rákokkal táplálkozik.
Az üstökösgémek az Ugrai-rétben vegyes gémtelepen fészkelnek. Nagyobb fűzbokrot választanak fészkelőhelyül, a fészkek helyét néhány évente változtatják. Együtt költenek a kis kócsagokkal, bakcsókkal, kis kárókatonákkal, néhány éve csatlakozott hozzájuk a pásztorgém is.
Egyes években a Biharugrai-halastavakon is fészkel, de fő költőhelye az Ugrai-rét mocsara. A vizes élőhelyek megfogyatkozásával az ilyen élőhelyek szerepe még inkább felértékelődik.
A területen a legtöbb üstökösgém 2021-ben költött, ekkor az Ugrai-rétben 80 pár fészkelt. Az utóbbi három évben visszaesett a költőállomány. A vizes élőhelyek fenntartása azonban megfelelő fészkelő- és táplálkozóhelyet biztosít számukra. Idén újra növekedett a költőpárok száma, 18 pár fészkelt az Ugrai-rét mocsarában.