Újabb lila szín a pusztákon: nyílnak az őszirózsák

A Körös-Maros Nemzeti Park védett pusztáinak élővilága - mint minden a természetben- az évszakokkal együtt változik. Most őszi képét mutatja meg nekünk, melyben a kevés eső ellenére mégis sikerült színeket előcsalogatnia.

A puszta életciklusa két nagy inaktívabb időszakot tartalmaz. Télen az alacsony hőmérséklet és a hóborítás miatt inaktív a növényzet, nyáron pedig a szárazság és a meleg okoz kényszerpihenőt a vegetáció számára.

Tavasszal rendszerint igen látványos virágtömegek jelennek meg a pusztai gyepeken. Az azonban kevésbé köztudott, hogy számos növényfaj van, melyek az ősz folyamán produkálnak újabb virágzási hullámot, ismét színekbe borítva a tájat. Ehhez persze alapvetően szükség van a korábban megszokott módon érkező augusztus végi és őszi esőkre, melyek még nem társulnak jelentős lehűléssel. Az idei év eddig rendkívül kevés csapadékot hozott, ez sok esetben kevésbé látványos virágzásokat eredményezett. A magyar sóvirágok azonban egészen nagy tömegben virítottak a Csanádi pusztákon, több tíz hektáros, összefüggő, lila virágtengert alkotva.

Szeptember végére a sóvirágok mind elnyíltak, már csak elbarnult virágzataik bókolnak a gyepeken. Az esők elmaradása ellenére azonban újabb lila színfoltok kezdenek megjelenni. A csapadéktól kevésbé függő, védett évelő növények, a réti őszirózsák kezdik bontogatni virágaikat. A Csanádi pusztákon kevésbé elterjedt ez a növényfaj, mint más tájegységeinken, de néhány hajdani érmaradványban, pusztai laposokban találkozhatunk állományaival. A száraz körülmények között, sokszor ez az egyetlen zöld növény a környéken.

Egy viszonylag termetes, akár 1 m magasra is növő fajról van szó, mely egészen látványos virágzást képes produkálni, egyelőre úgy észleljük, hogy még ilyen száraz körülmények között is. Rokona, a kisebb termetű sziki őszirózsa is szintén halványlila virágokkal díszíti a tájat. A Csanádi puszták térségében leglátványosabb állományai a Palotai-tehénjárás alacsony fekvésű rétjein láthatók.

Ha csapadékosabbra fordul az időjárás, még számos növény virágzása lehetséges, mint például a sárga színt képviselő, olykor sűrű tömegben megjelenő apró vetővirágoké. Minden évben izgalmas megfigyelni, hogy az adott időjárási viszonyok milyen látképet eredményeznek tájainkon.

réti őszirózsák
Fotó: Balla Tihamér