Túzoketetés és nyuszisimogatás – Húsvétoljanak velünk Dévaványán!

A már megszokott április 1-i szezonnyitás helyett idén - a Húsvétra való tekintettel -, már március 31-én megnyitja kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai bemutatóhelye, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont.

Húsvét mindkét napján, azaz vasárnap és hétfőn is izgalmas programokkal várjuk vendégeinket 9.00 – 17.00 óra között. A látogatók részt vehetnek hagyományos programjainkon (séta a Réhelyi tanösvényen, őshonos állatbemutató, állandó kiállítások megtekintése), sőt bekapcsolódhatnak a túzokok és a nyuszik látványetetésébe, ráadásul húsvéti tojásokat is festhetnek.

Húsvétkor új időszaki kiállítás is nyílik a látogatóközpontban. A tárlat azokat az állatokat mutatja be, amelyek a közelünkben élnek, mégis ritkán láthatjuk őket, mert általában csak az esti, éjszakai órákban mozognak. Ilyenek például a baglyok és a sünök. A kiállítás anyagából megtudhatjuk például, hogyan alkalmazkodtak a baglyok az éjszakai életmódhoz, illetve miként tudják a sünök tűhegyes fogaikkal szétroppantani a kitines rovartáplálékot. A kiállítás május 31-ig lesz látogatható.

Húsvéti vendégeink mindkét napon, délelőtt 10.00 órakor nemcsak megnézhetik a túzokok és a nyuszik látványetetését, hanem az általunk biztosított finomságokkal maguk is etethetik azokat. A látványetetés után, 11.00 – 12.00 óra között tojásfestéssel folytatódik az ünnepi program. Lehet hagyományos módszerrel, hagymahéjjal vagy céklahéjjal színezett tojásra mintát készíteni, de bárki saját kreativitására hagyatkozva, egyedi módon is díszítheti majd a tojásokat.  

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a húsvéti programokon való részvételt a belépődíj tartalmazza (felnőtteknek 700 Ft/fő, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 Ft/fő). További információk és jelentkezés: Gyulai László területi turisztikai ügyintézőnél az alábbi telefonszámon: +36-70-669-5550.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a látogatóközpontban komfortos szálláshelyek is foglalhatók.