Túzok Vándorkupa 2023

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság az idei évben is meghirdeti a Túzok Vándorkupa alkotói pályázatát a működési területén található települések általános- és középiskolás diákjai részére.

A felhívás célja a túzok, mint fokozottan védett, kipusztulással fenyegetett madárfaj széles körű megismertetése, illetve a fiatal generáció közvetlen természeti környezetének felfedezésére, megóvására való ösztönzése.

Pályázni bármilyen képzőművészeti, irodalmi alkotással lehet, amely túzokkal kapcsolatos élményt jelenít meg. A hangsúly a lehető legötletesebb, lehetőség szerint minél egyedibb módon történő bemutatáson van.

A pályázatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság postafiók címére (5541 Szarvas, Pf.: 72.) szükséges eljuttatni 2023. április 6. (csütörtök) 12 óráig.

A beküldésre kerülő alkotásokon kérjük feltüntetni a készítő nevét, címét és elérhetőségeit, valamint az iskola nevét és címét is.

A nyertes és családja 1 teljes éven keresztül kedvezményesen látogathatja az Igazgatóság fogadó helyeit és részterületeit, illetve 1 alkalommal, szintén szabadon egy egész napos szervezett programon vehet részt osztályával az Igazgatóság szervezésében.

A pályázatban a nyertesen kívül további II. és III. helyezettek, illetve különdíjasok is értékelésre kerülnek, akik szintén értékes nyereményekben részesülnek.

Eredményhirdetés 2023. május 6-án az VI. Túzokfesztiválon lesz a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban.

A települések listáját, ahonnan várjuk a beérkező munkákat innen tölthetik le.

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
5541 Szarvas, Pf.: 72.
Telefon: 66/313-855.

plakát