Túrázzanak velünk a Kopáncsi-pusztán, lessük meg a kék vércséket!

Június 30-án, pénteken délután a Kopáncsi-puszta ragadozó madaraival ismerkedhetnek meg mindazok, akik részt vesznek a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetéses túráján.

A találkozó időpontja 17.00 óra, helyszíne a Kopáncsi-pusztai geodéziai mérőtorony (GPS koordináták: 46°23'49.4"N 20°39'29.3"E).

A Csanádi puszták részét képező Kopáncsi-pusztán rendszeresen költenek kék vércsék, melyek a térség legjellegzetesebb ragadozó madarai. Jelenleg még tojásos, vagy kisfiókás fészekaljaik vannak. Megfigyelhetjük, hogy költenek természetes fészkekben és a kihelyezett mesterséges költőládákban. 

Minden bizonnyal szem elé kerülnek majd a szintén gyakori vörös vércsék, s láthatunk színpompás szalakótákat. Kis szerencsével akár erdei fülesbaglyok is felbukkanhatnak. Utóbbiak szintén szívesen költenek a kihelyezett ládákban.

Mostanra a Kopáncsi-pusztán már több területet is lekaszáltak a gazdálkodók. A ragadozó madarak előszeretettel vadásznak ezeken a helyeken, így jó eséllyel megfigyelhetjük őket vadászat közben is. Szerencsés esetben a pusztákon vadászó parlagi sasok is szemünk elé kerülhetnek. Nagy teljesítményű távcsöveket viszünk magunkkal, ezek segítségével a túra résztvevői még alaposabban szemügyre vehetik a madarakat.

A kirándulás tervezett hossza 5 kilométer, zárt cipő viselése ajánlott. A részvételi díj felnőtteknek 1000 Ft/fő, diákoknak és nyugdíjasoknak 700 Ft/fő. Információ, jelentkezés: Balla Tihamér természetvédelmi őrkerület-vezetőnél (+36 30 471 5608).  

Fotó: Balla Tihamér
Fotó: Balla Tihamér