Téli üzemmódban a Körösvölgyi Állatpark - Hibernált teknősök

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén a Körösvölgyi Állatparkban a görög és mór teknősök téli álomba merültek. Nem mindegyik szárazföldi teknős alszik téli álmot, ez elsősorban a származási helyüktől függ.

A teknősök teleltetése kényes procedúra. Már napokkal előtte el kellett kezdenünk az állatok felkészítését. Ebben az időszakban már nem kaptak táplálékot, és a terráriumban is alacsonyabb hőmérsékletet biztosítottunk, hogy ösztönösen megérezhessék, közeleg a hibernáció ideje.

Közvetlenül a teleltetés előtt a teknősöket kézmeleg vízben fürösztöttük meg, így az utolsó salakanyagok is távoztak a szervezetükből. Ezután gondosan lemértük őket és feljegyeztük a súlyukat, hogy a tavaszi ébredéskor jól láthassuk a különbséget. Száraz szénával gondosan kibélelt dobozokba kerültek, ami a zavartalan pihenésüket biztosítja majd, végül egy állandó, kb. 7 Celsius fokos helyiségben helyeztük el őket.

A november elejétől márciusig tartó téli álom mind a görög, mind a mór teknősöknél kiemelten fontos, ugyanis szervezetüknek szüksége van arra a ciklikusságra és nyugalmi állapotra, amit így biztosítunk számukra. Sok teknős, amit nem teleltetnek, szaporodni sem hajlandó és az élettartamuk is megrövidülhet.

Az öt hónapos szendergés után tavasszal a teleltetéshez hasonlóan langyos fürdővel ébrednek majd. Ilyenkor fokozatos feltáplálásuk is segíti, hogy egészségesen és frissen kezdhessék meg az új évet.

Fotó: Bencsik Antal Zsolt
Fotó: Bencsik Antal Zsolt