Telelő récék tömegei a Kis-Sárréten

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén található hazánk egyik legfontosabb vízimadár-vonuló és telelőterülete. Köszönhető ez a kiterjedt vizes élőhelyeknek, elsősorban a Biharugrai- és Begécsi-halastavaknak és a környező mocsaraknak, valamint vizes élőhely-rekonsrukcióknak.

A terület fontosságát jelzi, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket magában foglaló Ramsari Egyezmény jegyzékében is szerepel, további 28 magyarországi helyszínnel egyetemben. Ezek a vizes élőhelyek a jelentős vadlúd tömegek mellett évről-évre nagyszámú récének is pihenő- és táplálkozó területet biztosítanak. A récék egy jelentős része télen is kitart.

Nincs ez másként jelenleg sem, most mintegy 10 000 példány tartózkodik nálunk. Igen nagy a sokszínűség is, a legnagyobb tömeget szokás szerint a tőkés és a csörgő récék alkotják, mintegy 4-4 ezer példánnyal, de a kanalas récék száma is eléri az ezer példányt. Kisebb számban előfordulnak még kendermagos, fütyülő, nyílfarkú és barátrécék, továbbá kontyos és kercerécék is.

Ahogy egyre jobban belemegyünk a télbe, úgy a récék, különösen a gácsérok színe egyre pompásabbá válik és a tél végére már teljesen nászruhában díszlenek. A récék táplálkozása igen sokrétű, a különböző növényi hajtásokon, magvakon kívül állati eredetű táplálékokat, vízi rovarokat, csigákat és kagylókat is fogyasztanak. Ezeket részben a tavakon, mocsarakon, illetve a különböző mezőgazdasági területeken szerzik be. Az egyre enyhébb teleknek is köszönhetően a legtöbbjük egész télen kitart. Amennyiben a vizek befagynak, egy részük tovább áll, de sokan itt maradnak és a különböző nagyságú lihogókon összezsúfolódva várják ez enyhülést.

Lihogónak nevezzük az álló, vagy csak lassan áramló vizeink jegesedése után, a madarak által fagymentesen tartott vízfelületeket. Ilyenkor a vízi szárnyasok a tavak egy-egy pontját kiválasztva folyamatos mozgásukkal keverik a vízfelszínt, így az nem fagy meg. Ez egy igen látványos természeti jelenség, hiszen egy kisebb helyen gyönyörködhetünk sokféle és nagyszámú madárban. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság élőhely-rekonstrukciói is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kis-Sárréten még sokáig fennmaradjanak ezek a kiemelten fontos, vizes élőhelyek.

Barát- és kontyos récék Begécsen
Barát- és kontyos récék Begécsen Fotó: Tóth Imre