Szoros eredmények születtek a XVIII. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőn

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőt a térség általános iskolásai számára. A dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban, október 4-én megtartott döntőben kiváló eredmények születtek.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is az első fordulóban beküldött feladatlapok alapján dőlt el, kik vehetnek részt a döntőben. Mind a tíz csapattól kiválóan megoldott feladatlapokat kaptunk, ezért úgy határoztunk, hogy valamennyi csapatnak lehetőséget biztosítunk a döntőben való részvételre.

A megmérettetést a korábbi évekhez hasonlóan most is az őszirózsa-virágzás idején, az Állatok Világnapján, azaz október 4-én rendeztük meg a KMNPI Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában. A versenyző csapatok közül egy nem tudott eljönni, így kilenc iskola diákjai mérték össze tudásukat. Szarvasról négy, Békéscsabáról kettő, Dobozról, Öcsödről és Gyuláról pedig egy-egy csapat érkezett. 

A döntő első részében bemutató előadások hangzottak el a ragadozó madarakról, a térségre jellemző állatok lábnyomairól, az őszi termésekről, s volt állatbőr- és koponyabemutató is. A későbbi feladatlap kérdései kapcsolódtak az elhangzott előadásokhoz, érdemes volt tehát azokat figyelmesen hallgatni. Az Őszirózsa Vetélkedő ugyanis nem egy tantárgyi verseny, hanem olyan plusz, szakmai információkat igyekszünk átadni a gyerekeknek, amelyeket a tanórákon nem hallhatnak. A versenyre Fekete István Kele című művéből, valamint az Év fájából (lisztes berkenye) és az év vadvirágából (konkoly) is készülniük kellett a diákoknak.

Az írásbeli feladatok után kinn a szabadban – a látogatóközpont bemutató épületében és a kerti kiülőknél - kialakított 9 állomáson oldottak meg különböző ügyességi és szakmai feladatokat. Volt köztük kirakó, állatlábnyom felismerés és pecázás fateknőből is.

Ezután a diákcsoportok kiselőadásai következtek az Év fájáról és az Év vadvirágáról. Nagyon sok ötletes bemutatót, verset hallottunk, melyekhez tetszetős kitűzőket, fejdíszeket is készítettek a gyerekek.

Ebéd után mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést, melynek keretében különböző díjakkal jutalmaztuk a csapatokat. A délután folyamán a gyerekek a szép napos időben bejárhatták a tanösvényt és megcsodálhatták a túzokokat.

A XVIII. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő döntőjének eredménye:

1.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Zebra csapata, 140 ponttal / Szarvas/

2.    Dobozi Általános Iskola Meggyérésűek csapata, 133 ponttal

3.    Gyulai Implom József Általános Iskola Naturászok csapata, 132 ponttal

4.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Kisvárosi Kismesterek csapata, 129 ponttal /Szarvas/

5.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola A Hangyák és a Darázs csapata, 122 ponttal /Szarvas/

6.    Erzsébethelyi Általános Iskola Termész-Eszesek csapata, 116 ponttal / Békéscsaba /

7.    Öcsödi József Attila Általános Iskola Kalandorok csapata, 113 ponttal

8.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Őszapók csapata, 105 ponttal /Szarvas/

9.    Erzsébethelyi Általános Iskola Vízparti Horgászok csapata, 97 ponttal /Békéscsaba/

Őszirózsa vetélkedő
Fotó: Gyulai László
Őszirózsa vetélkedő
Fotó: Gyulai László
Őszirózsa vetélkedő
Fotó: Szél Antal István
Őszirózsa vetélkedő
Fotó: Szél Antal István