Szeptember utolsó napján számoljuk együtt a madarakat!

Figyelem! Időpontváltozás! A korábban meghirdetettnél egy héttel hamarabb, szeptember 30-án, szombaton tartják meg az Európai Madármegfigyelő Napokat. A programba a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódik.  

A több évtizedes hagyományoknak megfelelően a Kis-Sárrét részterületünkön, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Békés Vármegyei Csoportjával közösen szervezzük meg a madárszámlálással egybekötött túránkat. A program ezúttal is két, párhuzamosan zajló elemből tevődik össze: egy madárgyűrűzésből a Bihari Madárvártán és egy körülbelül 6 km-es gyalogtúrából a Begécsi-halastavakon.

A tavakon a napokban megkezdődtek az őszi lecsapolások, ezért egyre több a madár és folyamatosan érkeznek az északi vendégek is. Jelenleg a legnagyobb tömegeket a gyülekező récék alkotják, melyekből már több mint nyolcezer példányt számoltunk. Egyre több a vonuló partimadár és folyamatosan növekszik a rétisasok száma is. Halászsasból három példány tartózkodik itt már napok óta. Garantált, hogy a túránk során sok egyéb érdekességet is láthatnak majd a résztvevők.

A találkozó helyszíne a Bihari Madárvárta (GPS koordináták: É: 46° 58’ 32,40” K: 21° 38’ 28,89”), ahová szeptember 30-án, szombaton reggel 9.00 órára várjuk az érdeklődőket. A részvétel ingyenes, további információk és jelentkezés Tóth Imre természetvédelmi őrkerület-vezetőnél az alábbi telefonszámon: +36 30 645 0613.

madárgyűrűzés
Fotó: Tóth Imre