A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén található Biharugrai-halastavakra látogattunk el június 20-án egy nyáresti túra keretében.
A vendégek többsége a térség településeiről érkezett - Biharugra, Zsadány, Okány, Sarkad, Gyula - de jöttek érdeklődők Dunakesziről és Szegedről is. A borongós idő ellenére összesen 19 fő vett részt a kiránduláson, ahol minden korosztály képviseltette magát. A körülbelül 8 km-es távot kicsivel több, mint 3 óra alatt tettük meg, mialatt a vendégek a halastavak élővilágával ismerkedtek meg és a szép tájban gyönyörködhettek. Utunk kiindulópontja a Zöldhalmi-tó volt, ahol a haltenyésztés szakaszairól és természetvédelmi kapcsolatáról beszélgettünk az érdeklődőkkel, de szóba került a nemzeti park más területein élő fajok védelme is, mint például a túzoké. A Ludas-tó felé sétálva számos bakcsóval, nagy kócsaggal, szürke és vörös gémmel találkoztunk. Az este közeledtével a récék kihúzódtak rejtekhelyeikről és több nyári lúd család is látható volt. A gátakon mocsári teknősöket három alkalommal is megcsodálhattunk. A Bodor-házhoz érkezve megpihent a csapat, és visszaindultunk a Gazdák-tava irányába, ahol a betekintő toronyból gyönyörködtünk a tájban. A visszavezető út során búbos vöcsökkel majd jégmadárral is találkoztunk, illetve egy védett vízinövényünkkel, a sulyommal is megismerkedtünk. A nádi énekesek folyamatosan hallatták a hangjukat, de a nádi tücsökmadár énekére mindenki rácsodálkozott, sokan nem is hallottak még erről az érdekes hangú kis énekesmadárról, pedig ezen a területen szinte állandóan hallható. A túra kiindulási pontjára kellemesen elfáradva élményekkel gazdagon érkeztünk meg.