Szelíd vadak között barangoltunk

Verőfényes napsütésben több, mint félszázan látogattak el a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság egyik első idei programjára. A jó hangulatú vezetett túrán minden korosztály képviseltette magát a Körösvölgyi Állatparkban a „Barangolás szelíd vadak között” című téli sétán.

Külön örömünkre szolgált, hogy számos család érkezett és a csoportban a kisebb baráti társaságok is érdeklődéssel követték végig a mintegy másfél kilométeres, kétórás szakmai ismertetőt.

Az alkalomra alakult lelkes túrázó csapat közös sétájának első állomása a Körösvölgyi Állatpark területén található Csáky-kastélyhoz vezetett, ahol a nagy időket megélt főnemesi rezidencia előkertjében az Anna-liget gazdag történetéből kaptak ízelítőt. Az ősfákkal teli természetvédelmi terület vadon megfigyelhető élővilága is szemünk elé tárult. A levegőben nászrepülő egerészölyvek vijjogtak, a fák között harkályok, fakopáncsok, szajkók hangoskodtak, míg a lombok között a széncinegék adták első tavaszi koncertjüket.

Az első „szelíd vadakat” az aranysakálok kifutójánál láttuk, ahol a falka rögtön megragadta mindenki figyelmét. A napjainkra újra elterjedt őshonos ragadózónk vad példányai éjszakai, rejtőzködő életmódot folytatnak, így ilyen közelről szinte lehetetlen megfigyelni egyedeit a természetben.

A közel 350 esztendős tölgymatuzsálem előtt tiszteletünket téve, a vaddisznó kondát is meglátogattuk, majd a gímszarvasoknál álltunk meg egy látványetetésre. Bátort, az állatpark gímszarvas bikája még előző évi agancsát viseli, melyet hamarosan lehullajt majd. A bikát és teheneit, borjait kézből etethették vendégeink ízletes, alma, répa falatokkal, melyből még a szomszédos kifutóban élő dámszarvasoknak is bőven jutott.

Megismerkedtünk Európa legnagyobb testű, impozáns bagolyfajával, az uhuval is. Útba ejtettük a sokak által ismert, de testközelből ritkán látott nyestet, aki vérmes ragadozóként birkózott meg a részére kínált hús darabbal.

Minden résztvevő számára lenyűgöző volt a természetből kis híján kipusztult európai bölények történetének megismerése és az itt élő egyenként közel 1 tonnát nyomó bölénybikák kézből etetése. Meglátogattuk a Lengyelországból érkezett jávorszarvas testvérpárt is, akik hatalmasat nőttek tavaly óta. A fiatal bika és ünő részére fűzfagallyakat kínáltunk, melyek háncsát téli időszakban is szívesen fogyasztják.  

A jávorszarvasok szelíd falatozásának a fakó keselyűk épp az ellenkezőjét mutatták be. Vehemens, a táplálékért folytatott ösztönös vetélkedésük káprázatos jelenetekkel ajándékozta meg szemlélődőket. Ezeket a fokozottan védett dögevő madarakat hazánk területén már csak ritka kóborlóként figyelhetjük meg.

A túrát stílusosan Ajsánál és Kurszánnál, a farkas testvérpár kifutójánál zártuk. A farkas az egyik legrégebben megszelídített vad, akit az ősember már 10.000 évvel ezelőtt elkezdett „háziasítani”, így kitenyésztve évezredek alatt leghűbb barátunkat, a kutyát.

          Szelíd vadak közötti barangolásunkról Petrov Alexandra készített fotókat, melyek az alábbi galériára kattintva megtekinthetők.   

állatpark
Fotó: Petrov Alexandra
állatpark
Fotó: Petrov Alexandra
állatpark
Fotó: Petrov Alexandra
állatpark
Fotó: Petrov Alexandra
állatpark
Fotó: Petrov Alexandra
állatpark
Fotó: Petrov Alexandra