Sikeres nyáresti túrát szerveztünk a Biharugrai-halastavakon

Szép számmal érkeztek résztvevők a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság június 12.-i meghirdetett szakvezetéses, nyáresti túrájára, melynek során a Biharugrai-halastavakra látogattunk el.

A vendégek többsége a térség településeiről érkezett, de jöttek érdeklődők a fővárosból és Debrecenből is. Összesen 25-en vettek részt a kiránduláson, s minden korosztály képviseltette magát. A csaknem négy órás gyalogtúra során mintegy 5 km-t tettünk meg a halastavak gátján. Ez alatt a vendégek ismerkedtek a halastavak élővilágával.

Utunk során elsősorban madarakat figyelhettünk meg. Élénk mozgás volt a dankasirályok és küszvágó csérek telepein, ahol a párok többsége már fiókáit neveli, de a később költők még tojásokon ülnek. Látványos volt, ahogyan a küszvágó csérek zuhanórepüléssel vetették be magukat a vízbe, zsákmányra csapva.

Ahogy közeledett az este, egyre aktívabbá váltak a bakcsók. Ők elsősorban este és éjjel táplálkoznak. A récék is kihúzódtak a nád rejtekéből. Több nyári lúd családot figyelhettünk meg, amelyekben már röpképes, anyányi fiatalok voltak.  Utunk során gyakran találkoztunk vadászó barna rétihéjákkal. Ebből a fajból több pár is költ a halastavak nádasaiban. A nádi énekesek többsége még dalolt (zajlik a költésük), leggyakrabban a nádi tücsökmadarat hallottuk. A gáton átszaladó, süldő róka látványa különleges élményt jelentett a vendégek számára.

Túra
Fotó: Tóth Imre
túra
Fotó: Tóth Imre