Sikeres költések: legalább kilenc túzokfióka nevelkedik a Csanádi pusztákon

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít a Csanádi pusztákon élő, kis létszámú túzokállomány megvédésére. A költések idén is sikeresnek bizonyultak, legalább 9 fióka nevelkedik, melyek közül hármat műholdas jeladóval is elláttunk.

A Csanádi pusztákon évek óta stabilan 23-28 példány között alakul a túzokpopuláció, melynek védelme az országos túzokvédelem keretében is önálló programként lett bejegyezve. A létszám éppen azon a határon van, amikor még külön állományként kezelhető a védelem szempontjából, azaz kiemelt figyelem irányulhat rá. Ezért is fontos az egyedszám megőrzése, növelése. Egy-két rossz évjárat ugyanis jelentős csökkenést okozhat, s akkor az állomány elvesztheti szaporodóképességét.

Igazgatóságunk védelmi munkájának köszönhetően az elmúlt években a túzokok száma stabilan megmaradt. Az öreg tojók, kakasok és a még nem ivarérett egyedek száma idén is 23-28 között van, s a költések is jól alakultak, legalább kilenc fióka elérte a röpképes kort.

Legnagyobb figyelmet a költés, fiókanevelés időszakában fordítunk az állomány megóvására. A célzott keresések során idén egy fészket találtunk, melyben két tojás volt. A fészek körül védőzónát alakítottunk ki, így a fiókák zavarás nélkül, nyugodt körülmények között keltek ki és nevelkedtek fel. A többi tojó eleve védett helyen rakott fészket, így ott védőzónák kialakítására nem volt szükség.

Augusztus elején a fiókák még anyjukkal együtt mozogtak, de néhány helyen már kisebb csapatokba is összeálltak. Eddig három fiókát – két tojót és egy kakast - sikerült műholdas jeladóval ellátni, így az ő helyzetüket, mozgásukat folyamatosan követni tudjuk. Az eddigi adatok alapján mindhárman épségben vannak, tartják a területet.

A túzokok életében az első év meglehetősen kritikus, nagy a mortalitás. Bízunk benne, hogy az idén született fiókák szerencsésen túlélik a telet.

túzok
Fotó: Balla Tihamér
túzok
Fotó: Balla Tihamér