Sétáltunk a Maros-ártérben, madarakat gyűrűztünk Bökényben

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén január 24-én tartottuk meg idei első, szakvezetéses terepi programunkat. Először egy rövid sétát tettünk a Maros-ártér magyarcsanádi szakaszán, majd madárgyűrűzési bemutatóra invitáltuk vendégeinket.

Ekkorra már sajnos a hó jó része elolvadt, de a felázott, sáros talajfelszínen így is alkalmunk nyílt a nyomolvasásra. Az ártéren előforduló nagyvad mellett madarak és nyusztok lábnyomait is felfedeztük.

A Maroson még láttunk néhány nagyméretű jégtáblát, melyek a korábbi zord időre emlékeztettek. A folyón récék csapatait és vadászó nagy kócsagokat láttunk. A part menti erdőkben harkályok és hódok életnyomai mellett néhány téli gombafajt is szemügyre vettünk.

A rövid túra célállomásán, a KMNPI Bökényi Területi Irodájánál madárgyűrűzési bemutatón vehettek részt vendégeink. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei az irodánál üzemelő madáretetőre érkező énekesmadarakat fogták be, és látták el ornitológiai jelölőgyűrűvel. A vendégek betekintést nyerhettek a madárgyűrűzés gyakorlati folyamatába, megismerkedtek annak történeti hátterével, jelentőségével. A gyerekek számára nagyon nagy élmény volt, hogy megsimogathatták és a gyűrűzés után tenyerükből engedhették szabadon az apró énekesmadarakat.

Az igen erős, hideg szél ellenére jó hangulatban és eredményesen telt idei első programunk, melyen tizenkét érdeklődő, köztük öt gyermek vett részt. További túráinkra és egyéb programjainkra is szeretettel várjuk a természetbarátokat!

a túra során megfáradt kisgyerekek ülnek a földön
A gyerekek is nagyon élvezték a terepi programot Fotó: Balla Tihamér