A Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tónál a késő őszi időszak nemcsak a vonuló darvak és az első vadlúdcsapatok megérkezése miatt izgalmas. Él itt egy védett növényfaj is, amelyik ilyenkor a szél segítségével vándorútra indul. Ez nem más, mint a sziki ballagófű.
A sziki ballagófű jellegzetes élőhelyei a szikes tómedrek, vakszikes területek és szikes legelők. Halofiton (sókedvelő) növényként a magasabb sótartalmú, száraz élőhelyekhez alkalmazkodott. Nemzeti parkunk Kardoskúti Fehértó részterületén és annak közelében két ilyen klasszikus élőhely is van: az egyik a Fehér-tó medre, valamint ettől északkeletre az orosházi Kis-Sóstó. Ezeknek a medreknek a kiszáradó iszapfelszíne megfelelő életfeltételeket biztosít a sziki ballagófű számára. Hasonlóan a többi szikes tavi karakterfajhoz, a sziki ballagófű mennyisége is az adott év vízjárásától függ. Idén különösen nagy mennyiségben növekedett a Fehér-tó aljzatán.
Amellett, hogy sókedvelő növény, rendkívül szárazságtűrő is, mert korábban, a még nedves iszapból nagyon sok vizet fel tud venni, s azt elraktározza és hosszú ideig meg is őrzi. Nagy mennyiségben halmozódik fel a növényben a nátrium-karbonát (szóda), erre utal a tudományos neve is: Salsola soda.
Október-novemberben az egynyári növények életciklusa véget ér. A sziki ballagófű ilyenkor előbb gömbölyded formát vesz fel, aztán kiszárad és elválik a tövétől. Az elszáradt növényt a szél ördögszekérként görgeti, miközben az elszórja a magvait, így biztosítva a saját terjeszkedését. Más sztyeppi növények, például a mezei iringó és a fokozottan védett tátorján is hasonló terjeszkedési módszerrel bírnak.
A Fehér-tó medrében ezekben a hetekben gyakran megfigyelhetjük, ahogyan ezeket a világosszürkés, sárgás színű gömböket sodorja a szél. A mederszélen helyenként útjukat állja valamilyen természetes akadály, de egy részük kijut a környező gyepterületekre is.
