Óvodások és iskolások segítenek énekesmadarainknak

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is részt vesz az Egy a Természettel Nonprofit Kft. által életre hívott Madárodú-kihelyezési Akcióprogramban.

 Az akció keretében országszerte mintegy 3500 odú és 350 madáretető kerül kihelyezésre a hazai nemzeti park igazgatóságok, az erdőgazdaságok és a vadászkamara közreműködésével.

Énekesmadaraink költőhelyeinek bővítése, illetve téli etetésük mellett az akcióprogram célja, hogy a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ezért a rendelkezésükre bocsátott madárodúkat és –etetőket a védett területek szomszédságában fekvő települések iskolásai és óvodásai közreműködésével helyezik ki.

Az akcióprogram keretében először 2020. november 10-én munkatársunk a Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda nebulóinak tartott előadást az énekesmadarak természetben betöltött szerepéről, az odúban költő fajok igényeiről, továbbá a téli madáretetés gyakorlatáról. A kihelyezett madárodúk első tavaszi ellenőrzéséig még várniuk kell, de a madáretetőre érkező cinegék, tengelicek, őszapók első csapataiban már gyönyörködhetnek a gyerekek és a pedagógusok egyaránt.

Hasonló céllal keresték fel 2020. november 11-én a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont munkatársai, illetve egyik természetvédelmi őr kollégánk a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola diákjait és tanárait, akik a szakmai előadások után azonnal munkához láttak a madáretetők és a kis házikóra emlékeztető madárodúk kihelyezésének.

Fotó: Árgyelán Krisztián
Fotó: Árgyelán Krisztián
Fotó: Árgyelán Krisztián
Fotó: Szél Antal István
Fotó: Szél Antal István
Fotó: Szél Antal István