Őszirózsa: hogyan készüljenek fel a csapatok a vetélkedő döntőjére?

Amint arról már hírt adtunk, idén az egészségügyi előírásoknak megfelelve elmarad a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő középdöntője.

Az elődöntőből így mind a tíz csapat meghívást kap az október 4-én megrendezendő döntőre. Az alábbiakban közzétesszük azokat a feladatokat, amelyek segítségével a csapatok fel tudnak készülni a megmérettetésre.

Az első feladat Fekete István „Kele” című könyvének elolvasása, mivel több kérdés is kapcsolódik majd ehhez a műhöz. A felkészülés másik fontos pillére az, hogy alaposan megismerjék a Körös-Maros Nemzeti Park, azon belül is kiemelten a Dévaványai-Ecsegi puszták és a Körös-ártér élővilágát, természeti értékeit, védett területeit, s az Igazgatóság feladatait. Ehhez javasoljuk a KMNPI-gal kapcsolatos ismertető füzetek tanulmányozását, melyek megvásárolhatók Szarvason, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban és Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban."

A harmadik követelmény, hogy a döntősök alaposan nézzenek utána az idei Év fájával és az Év vadon élő növényével kapcsolatos tudnivalóknak. A feladat az lesz, hogy minden csapat készüljön egy kis előadással, bemutatóval. Mindössze 3-4 percben kell majd bemutatniuk az Év fáját illetve az Év Vadon élő növényét. Minél ötletesebb, kreatívabb bemutatókat várunk, legyen szó akár egy PowerPoint-os előadásról, akár bármilyen más formáról.