Őszi barangolásra várja vendégeit a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában a turisztikai szezon végéig minden nap 9.00 – 17.00 óra között egy kellemes, őszi barangolásra várjuk a vendégeket.

Fontos megemlíteni, hogy október 31-én ugyan a látogatóközpont bezár, de a szállás egész évben nyitva tart.

A látogatóközpontból induló Réhelyi tanösvényen ősszel is érdemes egy kiadós sétát tenni. Fejünk felett leggyakrabban a vonuló darvak krúgatása, illetve a télre érkező nagy lilikek jellegzetes ’lilikelése’ hallatszik a pusztában. Néhány egerészölyv vagy vörös vércse is fel-feltűnik a magasban. Az énekesmadarak közül búbos pacsirtákkal, sordélyokkal, a kisebb-nagyobb csapatokban táplálékot kereső fenyőrigókkal, illetve a telet itt töltő nagy őrgébicsekkel találkozhatunk. A környéken élő túzokok népes csapatokba álltak, a szerencsésebbek láthatják is őket a tanösvény megfigyelőtornyából.

A mezőket a sárgás-barnás szín uralja. Élénkebb foltokat a réti őszirózsák lilás színe jelent. A fák egy része lehullajtotta levelét, de a kőrisfák lombjai még szép színekben pompáznak.

A bemutató volierben élő túzokokat október végéig még megtekinthetik a látogatók, később a Túzokvédelmi Állomásra szállítjuk majd őket, ott töltik a telet. A kisállat-simogatóban a pónilovak, juhok, kecskék változatlanul várják az érdeklődőket.  

Az érkező látogatóknak kedveskedve néhány őszi hangulatú látványelemet is készítettünk: levágott kukoricaszárakból kúpokat építettünk, egyet a gémeskút előtt, kettőt pedig az ajándékbolthoz vezető út két oldalán. A kúpokat őszi termésekkel - kukoricacsövekkel, tökökkel, galagonyával - díszítettük.   

ősz a Réhelyben

ősz a Réhelyben

ősz a Réhelyben

ősz a Réhelyben

ősz a Réhelyben