Olasz Ákos nyerte a házi döntőt az idei Ifjú Kócsagőr programban

Az idei évben soha nem látott létszámban jelentkeztek a lelkes diákok, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnál töltsék az Ifjú Kócsagőr programban végzendő kéthetes gyakorlatukat.

Az immár nyolcadik alkalommal meghirdetésre kerülő Ifjú Kócsagőr Programban az Agrárminisztérium és a tíz nemzeti park igazgatóság mellett a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. működik együtt.

Nyár elején hat jelentkezőt osztottunk be a különböző részterületekre, hogy a természetvédelmi őrszolgálat egy-egy kijelölt munkatársa mellett nyerjenek bepillantást a mindennapi tennivalókba. A Dévaványai Tájegységen Hajdu Noémi (Debreceni Egyetem) és Kovács Péter (Szegedi Tudományegyetem), a Kígyós-Ugrai Tájegységen Jakabffy Balázs (Szegedi Tudományegyetem), míg a Makói Tájegységen hárman, Olasz Ákos (Állatorvostudományi Egyetem), Kovács Károly Zsombor és Máté Virág Netta (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) töltötték gyakorlatukat.

Az Ifjú Kócsagőrök gyakorlati idejükről naplót vezettek, melyek elbírálása már a házi döntő első felvonása is volt egyben. Az augusztus 26-án és szeptember 7-én megrendezett házi döntőkön 10  perces prezentációk keretében adtak számot a vállalkozó szellemű diákok gyakorlatban szerzett tapasztalataikról, új ismereteikről. A tartalmasan megírt és gazdagon illusztrált naplók, illetve a színvonalas előadások igen megnehezítették a zsűri döntését. Az Ifjú Kócsagőrök felkészültsége dicséretre méltó volt.

Végül az összesített eredmények alapján a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság idei házi döntőjét a mesterszállási Olasz Ákos nyerte, így mentorával, Drahanovszki Gábor tájegységvezetővel ők képviselik nemzeti parkunk az országos döntőn. Olasz Ákos harmadéves állatorvostan hallgató, aki zoológiai ismeretei mellett a növényekkel sem áll hadilábon, amit a prezentációjában bemutatott „minikutatásának” ismertetése során is bizonyított.

A háromnapos országos döntőt szeptember 22-24. között a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg. A legjobb páros (a nyertes kócsagőr és természetvédelmi őre) a „Matula és Tutajos díj” elnyerése mellett egy különleges tanulmányutat tesz a csehországi Podyjí Nemzeti Parkba.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság idei Ifjú Kócsagőreinek köszönjük részvételüket és gratulálunk a házi döntőn elért eredményükhöz.

Ifjú kócsagőr jelöltek
Fotó: Ezer Ádám
Ifjú kócsagőr jelöltek
Fotó: Marosi Beáta