A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének nyíltabb legelőin, pusztáin járva biztosan megpillanthatjuk Európa egyik legszínesebb madarát, a szalakótát.
Türkizkék tollazata miatt a puszta színfoltjának számít. Sokan trópusi fajnak gondolják, pedig Magyarországon is költ. A felnőtt madár feje, nyaka, hasoldala zöldeskék, homloka és álla fehéres, szemén vékony fekete sáv húzódik. Háta gesztenyebarna, válla irizáló kobaltkék, szárnyfedői világos kékeszöldek, evezőtollai kékes feketék. A szalakóta tollazata nem pigmentektől kék: a tollak mikroszerkezete veri vissza a fényt úgy, hogy élénk türkiz és ibolyáskék árnyalatok jelenjenek meg.
Elnevezése valószínűleg az udvarlása során bukfencező, szalakodó, forgolódó repüléséből ered, erre utal angol neve is, „Roller”, azaz forgó, ami ugyanezt a nászviselkedést írja le. A régi, pusztán élő emberek gyakran kötötték megjelenését esőhöz, vagy viharhoz, mert meleg, zivatar előtti időszakban aktívabban viselkedik. Egyes vidékeken szerencsehozó madárnak vélték, a pásztorok úgy tartották, hogy „ahol sok a szalakóta, ott jó a legelő”, mert rengeteg rovart találnak a madarak.
Tipikus vártamadár, lesvadász, előszeretettel ül ki karókra, villanydrótra vagy faágakra, ahonnan lecsap rovarokból álló zsákmányára. Előszeretettel fogyaszt sáskákat, szöcskéket, nagyobb bogarakat, de nem riad vissza kisebb gyíkok zsákmányolásától sem, ezeket sokszor odacsapja az ághoz, mielőtt elfogyasztja.
Saját odút nem váj, fészekanyagot nem használ, leginkább elhagyott harkályodúkban, természetes faüregekben fészkel, de előszeretettel elfoglalja az általunk kihelyezett költőládákat is. Május végén vagy június elején rakja le 4-6 tojásból álló fészekalját, melyen 18-19 napig mindkét szülő kotlik. Évente egyszer költ, de fészekaljának elpusztulása esetén pótköltéssel próbálkozik. Mindkét szülő etet, a fiókák július második felében repülnek ki, de még 1-2 hétig a szülők gondoskodására szorulnak. Érdekesség, hogy a fiókák veszély esetén kellemetlen szagú váladékot öklendeznek fel, amely elriaszthatja a ragadozókat az odútól.
Kinézetével ellentétben a szalakóta hangja nem mondható szépnek. Rekedtes, érdes hangja miatt sokan varjúfélének gondolják, pedig nem rokon velük. A tudományos neve Coracias garrulus, ami szintén megtévesztő, a „Coracias” ugyanis görög eredetű szó, amely varjúszerű madarat, a „garrulus” pedig latinul csacsogót, hangost jelent. Népi elnevezései is erre utalnak, régebben kék varjú, kékcsóka, vagy kacagó szarka elnevezésekkel illeték.
Az Alföld nagy részén korábban hétköznapi madárnak számított, de az intenzív mezőgazdaság, az öreg fák kivágása, valamint az inszekticidek használata miatt drasztikusan visszaszorult, a 20. század végére több térségből eltűnt. Ma a szalakóta a magyar természetvédelem egyik sikerfaja, mivel a mesterséges odúk kihelyezésével az állomány nagysága megnövekedett.
A magyarországi szalakóták Afrika déli részéig vonulnak, naponta több száz, egyes madarak pedig évente akár tízezer kilométert is megtesznek útjuk során.
