Népes seregélycsapatok lakmároznak a legelésző állatok körül

Seregélyek több százas csapatai kísérik a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartó Telepének környékén legelésző juhnyájakat és szarvasmarha gulyákat. A madarak az állatok által felzavart rovarokból lakmároznak.

Augusztus végén még népes fecskecsapatokat is láthattunk a legelő állatok körül, de mostanra a fecskék döntő többsége már elhagyta a térséget.

Nyár végén a seregélycsapatok már igencsak népesek, mert az idén kikelt fiókák is az öreg madarak közé vegyültek. Ebben az időszakban rovarokból szintén bőséges a felhozatal. A legelő állatok folyamatosan rövid állapotban tartják a gyepeket, így a madarak könnyen hozzá tudnak férni a táplálékhoz. A seregélyek egyrészt a juhok és szarvasmarhák által felzavart rovarokat kapkodják, másrészt, az állatok hátán megkapaszkodva, a testükön lévő élősködőket szedegetik.

Különösen a nagy seregélycsapatoknál figyelhető meg jól egy érdekes jelenség, a körforgásos táplálkozás. Ez azt jelenti, hogy a csapat végén haladó egyedek egy kis idő elteltével felröppennek és a csapat elejére repülnek, ahol a legtöbb és a legjobb táplálékok bukkannak fel. Ebben a folyamatos körforgásban végül minden egyes madár jóllakik.

Leginkább az alkonyati, esti órákban figyelhetjük meg a legelő állatokat követő népes madárcsapatokat. Éjszakára aztán behúzódnak a Sóstó-éri csatorna sűrű nádasaiba.

juhok és seregélyek
Fotó: Palcsek István Szilárd
szürkemarhák és seregélyek
Fotó: Palcsek István Szilárd
juhok és seregélyek
Fotó: Palcsek István Szilárd
seregélyek
Fotó: Palcsek István Szilárd