Nemzeti parki ízek a Tölgy büfében

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatparkjában frissülni, csemegézni vágyó vendégeket a Tölgy büfé színes kínálata fogadja.

Aki járt már a bemutatóhely hangulatos kis vendéglátó helyiségében az már tudja, hogy nem csak klasszikus büfé termékeket fogyaszthat ott, hanem megvásárolhatja és haza viheti a Nemzeti Parki Termék Védjegyes ízeit is.

De mi is az a Nemzeti Parki Termék? Ezt a minőséget garantáló címet pályázás útján nyerhetik el az őstermelők, gazdálkodók vállalkozások egy-egy adott portékájukra. A védjegy oltalom legfontosabb célja, hogy támogassa a védett természeti- illetve Natura 2000 területeken működő helyi vállalkozásokat, gazdálkodókat, gazdálkodó szervezeteket és növelje az eladásra szánt termékeik megbecsülését, piaci lehetőségeinek bővülését. Feltétele, hogy a termelő, gazdálkodó terméke helyi nyersanyagból, helyi hagyományokra épülve, a térség munkaerő kínálatára alapozva és környezetkímélő módon készüljön.   

A védjegy a vásárlók és fogyasztók számára egyfajta garanciát jelent, hogy a termék, szolgáltatás az adott régióból származik, környezetkímélő módon előállított, jó minőségű, és az adott területhez, kulturális örökséghez, helyi hagyományokhoz és értékekhez közvetlenül kapcsolódik.

Igazgatóságunk védjegyes termelőiről és termékeikről erre a linkre kattintva lehet olvasni: https://www.kmnp.hu/hu/termeloink

A Körösvölgyi Állatpark Tölgy büféjében palackozva beszerezhető többek között az Sazrvasi Atta Kft. kézműves Túzok söre, az Erdélyi méhészet vadvirág mézeinek sora és Herczeg Aranka lekvárjai, szörpjei is.  Időszakosan kapható a Hungaro-Food 2009 Kft. magyar szürkemarha kolbásza, mely a nemzeti parki területeken legelő jószágok húsából készül.

Aki Nemzeti Parki Termék Védjegyet magán viselő terméket emel le a polcról – azon túl, hogy hazavihet egy szeletet a régió ízeiből, zamatából, örökségéből, hagyományaiból – azt a jóleső érzést is magáénak tudhatja, hogy választásával közvetetten a természeti értékek fenntartásához járult hozzá.

Térjen be Ön is Tölgy büfébe!