Nagy sikert aratott a túzokok látványetetése

Augusztus 20-án gazdag programmal várta az érdeklődőket a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja. Vendégeink egyebek mellett figyelemmel kísérhették a túzokok látványetetését is.

A délelőtt folyamán előbb egy előadással egybekötött, múzeumi tárlatvezetést tartottunk, melynek keretében szó esett a hajdani Nagy-Sárrét élővilágáról. Nagy érdeklődést váltott ki a résztvevők körében a Túzokvédelmi Állomáson folyó munkáról szóló, fényképekkel illusztrált beszámoló. A képek segítségével az érdeklődők bepillantást nyerhettek a mentett tojások keltetésétől a fiatal madarak visszavadításáig tartó túzokvédelmi munkába.

Később egy látványetetés keretében látogatóink egészen közelről is megfigyelhették az itt bemutatott túzokokat. A háromhektáros, bekerített területen élő három túzokkakas és egy tojó a megszokott táplálékuk (zöld növények, rovarok, pockok) mellé minden alkalommal úgynevezett „lágy eleséget” is kap, amely kukoricadarából, túróból és zöld növényi részekből áll. Ezt a lágy eleséget kínálták a gondozók a túzokoknak az augusztus 20-i látványetetés keretében. Kedveskedtek még nekik aprított zöldség- és gyümölcsfélékkel is.

A jó hangulatú szakmai programokon sok érdekes információval és élménnyel gazdagodtak ezúttal is vendégeink.