Nagy sikerrel, jó hangulatban zajlottak a Fürkész táborok Dévaványán

Immár tizenhetedik alkalommal rendezett nyári Fürkész tábort dévaványai bemutatóhelyén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

Idén két turnusban összesen ötven gyermek érkezett a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba az ország különböző részeiből.

A résztvevők zöme Békésből és a szomszédos megyékből, illetve Budapestről és környékéről jött. Legtöbben első alkalommal vettek részt természetismereti táborunkban, így számukra sok újdonságot tartogatott az itteni természeti környezet és az általunk szervezett programok.

Az első nap mindkét turnusban a csoportok kialakításával, a csoportnevek kitalálásával és a pontgyűjtő füzetek elkészítésével kezdődött. A délután kézműves tevékenységekkel telt, egyebek mellett lepkeházakat készítettünk.  

A második napon vadászkutya-, solymász- és íjászbemutatókra került sor, melyet a 6-13 éves korú gyermekek nagy érdeklődéssel hallgattak. Erre a programra a dévaványai napközis táboros diákok is eljöttek hozzánk. A táborok programjában később még egy-egy alkalommal volt ragadozómadár-védelmi bemutató , melyek keretében szintén sok érdekességet tudhattak meg a gyerekek a ragadozó madarakról.  

A sport és a játék mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szakmai programokra. Ezek rendszerint kora reggel, délelőtt, vagy késő délután, illetve este zajlottak. Nagy sikert aratott a csillagászati bemutató, melyet egy kiadós séta előzött meg a Réhelyi tanösvényen. Sétánk közben hallgattuk a madarakat, békákat. Az előadásokon szó esett a különböző csillagképekről, s a hozzájuk kapcsolódó mondákról, népi hiedelmekről. Teleszkóp segítségével közelebbről is megszemlélhettük a Holdat és a csillagképeket.

Zene, játék, hajnali madárles, kerékpártúra, mézkóstoló, látogatás a Körösvölgyi Állatparkban, éjszakai riadó térképes plüssállat-kereséssel… és még hosszasan sorolhatnánk azokat a programokat, melyek színesítették a Fürkész táborok résztvevőinek mindennapjait.  A gyermekek nagyon érdeklődők voltak, s mint kiderült, meglehetősen tájékozottak a természettel, természetvédelemmel kapcsolatos kérdésekben. 

Fotók: Csontos Alexandra, Gyulai László,  Szélné Sándor Katalin 

tábor

tábor

tábor2

tábor3

tábor4tábor5