A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó kiszáradó iszapfelszínét lassan birtokba veszi két sótűrő növény, a hegyes bajuszpázsit és a magyar sóballa.
A Fehér-tó egyik jellemzője, hogy más fehérvizű, szikes tavakhoz hasonlóan a nyári időszakra kiszárad. A vízborítás megszűnése egy természetes folyamata a víztér életének és ezáltal lehetséges az itt létrejött különleges növényvilág fennmaradása az aljzat kiszáradó iszapfelszínén.
Az itt élő társulás két fő faja a hegyes bajuszpázsit és a magyar sóballa. Mindkét növény a sós talajú, kiszáradó vizű területeken fordul elő, ezért kedvező élőhely számukra a Fehér-tó nátrium-karbonátos (sziksós), száraz medre. A magyar sóballa bennszülött növényfajunk, növekedését kifejezetten serkenti a magasabb sókoncentráció. Mindkét faj gyorsan kifejlődő egynyári növény, amelyek hatékonyan alkalmazkodtak a száraz körülményekhez is. Vastag, pozsgás leveleik képesek raktározni a vizet és csökkenteni a párolgást.
Mind a magyar sóballa, mind a hegyes bajuszpázsit képes nagy területeken, homogén módon beborítani a kiszáradt medreket, de populációik mérete az adott évi vízjárás függvényében, nagymértékben ingadozhat.
Ezeknek a különleges növényfajoknak a legközelebbi rokonait a tengerparti és a tengermelléki sós és félsós állóvizekben, lagúnákban találjuk meg.
