Április közepén a Körös-Maros Nemzeti Park tavain költő nyárilúd-párok többségénél már kikeltek a fiókák. Kedves látvány, ahogyan a vízen úszkálva, vagy a gyepeken sétálva a szülők gondosan vezetgetik az apró kislibákat.
Nemzeti parkunk Dévaványai-Ecsegi puszták és Körös-ártér részterületein, illetve térségükben is több, kisebb-nagyobb tó található. Szarvason a Horvátpusztai-halastó és az Iskolaföldi-halastavak, Ecsegfalva mellett a Kenderesszigeti-halastavak, Füzesgyarmaton a Fegyverfenék, valamint a Darvasi-halastavak Békés vármegyei tóegységei. A nyári ludak fészkelése ezeken a tavakon idén is a szokásos időben megkezdődött, így április közepén a párok már kb. egyhetes fiókákat vezettek.
A költési siker változónak mondható, látunk 8-10 fiókát vezető családokat, de akadnak olyanok is, melyek csak 1-2 fiókát terelgetnek. Idén tavasszal is elvégeztük a fészkelő párok felmérését. Érdekesség, hogy míg régebben a nyári lúd kifejezetten ritka költőfajnak számított, addig ma már minden nagyobb tó nádas, gyékényes környezetében találunk költőpárokat.
A fészkelőhelyeken jelen vannak a költésben még részt nem vevő fiatal példányok is, amelyek akár több százas mennyiségben is tartózkodhatnak a tavakon. Előfordul, hogy bizonyos családok fiókái óvodaszerűen összeadódnak, és a szülők csoportosan felügyelik a fiatal madarak mozgását. A fiókák már kiskoruktól önálló táplálkozásra képesek, az öreg madaraknak csak őrzési feladatuk van, illetve az, hogy elvigyék csemetéiket olyan helyekre, ahol vízi növényzet, illetve a parti zónákban zsenge fűfélék találhatók.
Aki közelebbről szeretné látni, hogyan élik mindennapjaikat a nyárilúd-családok, az látogasson el május 23-án Biharugrára, a XII. Bihari Táj Napjára! A Bihari Madárvárta környezetében ugyanis nagy számban költenek nyári ludak, melyek már megszokták az emberek mozgását. Így akár egy padon, csendesen üldögélve megfigyelhetjük, ahogyan a Madárvárta melletti kis tavakon úszkálnak, vagy a környező gyepeken táplálkoznak.