Májusi virágpompát hozott az április eleji meleg a Csanádi pusztákra 

Látványos virágmezők tarkítják a Körös-Maros Nemzeti Park részét képező Csanádi pusztákat. A kamillától a kék atracélon át az ökörfarkkóróig sok-sok növényfaj a szokásosnál jóval korábban kezdett virágozni.

Az idei tavasz időjárása április elejére igen nagy meleget hozott, már szinte nyári forróságot tapasztalhattunk. Ezt a természet is megérezte, gyors ütemben nagyon sok növényfaj kezdett virágozni. Olyan fajok is szirmot bontottak, amelyekre inkább a májusi virágázás a jellemző, így egyszerre voltak megfigyelhetők olyan virágok, melyek között akár több hét eltérés is szokott lenni.

A tavaszi puszták egyik legnagyobb látványossága, a kamillavirágzás már április elején elkezdődött. A meleg mellé társult szárazság hatására alacsony szárat növesztettek a kamillák és gyorsan el is virágoztak. A kamillák sárga-fehér virágaihoz társultak még a szikes pusztákon a sárga virágú sziki pozdorok.

A löszhátakon megjelentek a nyúlánk sármák fehér virágai, de a hangzatos nevű lecsepült veronika is szirmot bontott, fehéres halványkék virágaival sokfelé találkozhatunk.  Ugyanitt a májusra jellemző virágok, mint a vajsárga szirmú osztrák zsályák, illetve a sötétlila színben pompázó lila ökörfarkkórók, a közönségesebb, gyakoribb fajok, mint a ligeti zsálya vagy a pipacs, illetve a nyári hérics is szirmot bontott. Utóbbi fajokra szintén inkább a májusi, vagy júniusi virágzás jellemző az átlagos években. Az időjárás idén nagyon kedvez a sötétlila virágú közönséges ínfűnek, így az látványosan, nagy foltokban, tömegesen virágzik.

Mindezek mellett a gyepek növénytársulásának meghatározó fajai, a pázsitfüvek is mind virágoznak. Nagyon szép látvány, ahogyan a kalászoló pázsitfüveket fújja a tavaszi, fel-felerősödő szél: olyan, mintha egy hullámzó vízfelületet látna az ember. Az április eleji meleg gyakorlatilag az év leglátványosabb időszakát eredményezte a Csanádi pusztákon.

ínfüvek az április pusztán
Ínfüvek az áprilisi pusztán Fotó: Balla Tihamér
kamillavirágzás
Kamillavirágzás Fotó: Balla Tihamér