Májusi programajánló – természetvédelmi nyílt napok, kalandos túrák

Nagy örömünkre szolgál, hogy a járványhelyzet miatti kétéves kihagyás után idén újra megrendezhetjük rendkívül népszerű, természetvédelmi nyílt napjainkat. Május 7-én Dévaványára, az V. Túzokfesztiválra, május 21-én pedig Biharugrára, a VIII. Bihari Táj Napjára várjuk az érdeklődőket. Ezen kívül sok más, izgalmas programra, szakvezetéses túrára hívjuk Önöket a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. 

Szarvason, a Körösvölgyi Állatparkban továbbra is megtekinthető az „Ötezer év tanúi – halmok a Tiszántúl középső részén” című időszaki kiállítás. A tárlat a kurgánok, kunhalmok történetébe enged betekintést, s egyben felhívja a figyelmet a rajtuk lévő élőhelyek ökológiai, természetvédelmi jelentőségére. A kiállítás augusztus 31-ig látogatható. 

Május 1. - július 31. között gépkocsis szakvezetést biztosít az előre bejelentkező érdeklődőknek a Sterbetz István Túzok védelmi Látogatóközpont (Dévaványa). A program keretében a térség tájtörténetét, madár- és növényvilágát, kultúrtörténeti értékeit ismerhetik meg. A bejelentkezéseket a +36-30/445-2410 telefonszámon várjuk.

Május 7-én rendezzük meg Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban (GPS koordináták: É 47° 04’ 53.03” K 20° 55’ 51.10”) az V. Túzokfesztivált. A természetvédelmi nyílt nap szakmai programjai között hajnali túzokles, szakvezetéses botanikai túra, túzokvédelmi és –nevelési bemutató, ragadozómadár-védelmi bemutató szerepel, s megismerhetik a régi magyar háziállat-fajtákat. Egész nap színvonalas kulturális programokkal, délben pedig finom ebéddel (bivalypörkölt, bivalyburger) várjuk vendégeinket.  Plakát itt

Május 7-én, „E-bike-kal a Körösök mentén” címmel elektromos kerékpártúrára várjuk az érdeklődőket Szarvasra. A három órás, kényelmes kirándulás során az élő- és a holt Körösök vizei mellett tekerünk végig, így megismerhetik Szarvas környékének legszebb látnivalóit. Információ, jelentkezés: Bencsik Antal Zsolt területi turisztikai ügyintézőnél a 06-70/902-5303 telefonszámon.

Május 10-én, a Madarak és Fák Napja alkalmából „Égi vándorok – szárnyas tojásrakók” címmel madárbemutató programokra várjuk az érdeklődőket Szarvason, a Körösvölgyi Állatparkban. Információ, jelentkezés: Gergely Attila Zoltánné területi turisztikai ügyintézőnél a 06-30-670-3322 telefonszámon.

Május 13-án, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban (Dévaványa) rendezzük meg a XX. Fekete István Vers- és Prózamondó versenyt, általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói részére. Pályázni természetismereti témájú verssel, vagy prózával lehet. Információ, jelentkezés: Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 445 2409 telefonszámon.

Május 13-án tavaszi, esti (18.00 -22.00 óra között) túrára invitáljuk Önöket a kardoskúti pusztára. Információ és előzetes bejelentkezés Sándor Bálint ökoturisztikai ügyintézőnél a +36 30 475 1770 telefonszámon.

Május 14-én szakvezetéses e-bike túrát szervezünk, melynek során a Körös-menti kastélyokat ismerhetik meg. A kastélyok titokzatos múltjára és a környező táj festői hangulatára felfűzött tematikus kirándulás kiindulópontja a szarvasi Anna-liget gyöngyszeme, a Csáky-kastély műemlék épülete. Utunk során érintjük a Bolza-kastélyt és a békésszentandrási Hunyadi-Rudnyánszky kastélyt is. Információ, jelentkezés: Körömi Krisztina - látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 475 1783 telefonszámon.

Május 21-én, 9.00 – 17.00 óra között rendezzük meg a Bihari Madárvártán a VIII. Bihari Táj Napját. A természetvédelmi nyílt nap során megismerhetik a Kis-Sárrét természeti értékeit. Ízelítő a programból: madármegfigyelés a halastavakon, botanikai túra a mocsárréteken, madárgyűrűzési-, solymászati bemutató, kézműves foglalkozások, népi játszótér gyerekeknek, helyi termékek és Nemzeti Parki Védjegyes Termékek kirakodó vására, kulturális előadások, műsorok, természetismereti vetélkedő. A részvétel ingyenes, a helyszín a Bihari Madárvárta, GPS koordináták: É: 46° 58’ 32,40” K: 21° 38’ 28,89”. Plakát itt.

Május 21-én a Körös-ártér természeti kincseit bemutató, 25 km-es e-bike túrára várjuk az érdeklődőket. A kirándulás Szarvasról, a Körösvölgyi Állatparkból indul. A Szarvasi Arborétum előtt elhaladva a Hármas-Körös gátján Gyomaendrőd irányába kerekezünk a két különösen szép, szentély típusú holtághoz, az Aranyosi- és a Borza-holtágakhoz.  A visszatérés során az út a Nagyfoki-holtág mellett vezet a Körösvölgyi Állatparkba. Információ, jelentkezés: Tóth Tamás József természetvédelmi területfelügyelőnél (+36 30 475 1780).

Május 25-én, Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban őshonos háziállatokat (magyar szürke szarvasmarhát és házi bivalyt) bemutató programunkra várjuk a vendégeket. Információ, jelentkezés: Vizes Tibor természetvédelmi területfelügyelőnél (+36 30 687 0809).

Május 28-án, Biharugrán botanikai túrát szervezünk az Ugrai-rét és a Sző-rét környékén. A mintegy 5 km-esre tervezett kirándulásunk során lencsevégre kaphatjuk az éppen virágzó pompás kosbort és a hússzínű ujjaskosbort. Információ, jelentkezés: Biró István tájegységi csoportvezetőnél (+36 30 475 1785).

Május 28-án, „Cserebökényi csavargás” címmel szervezünk egy 6-7 km-es gyalogtúrát az Ős-Maros medre mentén. A hangulatos túra keretében a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületének természeti értékeit ismerhetik meg az érdeklődők. Információ, jelentkezés: Őze Péter természetvédelmi területfelügyelőnél (+36 30 425 4300).

Május 28-án „Szarvas madárvilága” címmel újabb e-bike túrát szervezünk. Ezúttal a Szarvas környéki rizsföldekhez kerekezünk, ahol az árasztott rizskazettákon a tavaszi madárvonuláson megfigyelhető madarak szolgáltatják a fő attrakciót. Információ, jelentkezés: Ezer Ádám - ökoturisztikai ügyintézőnél, +36 30 475 1772.

Május 29-én, vasárnap 9.00 -18.00 óra között „Tiétek a liget!” címmel gyermeknapi programra várjuk a családokat Szarvasra, a Körösvölgyi Állatparkba. Az állatsimogatóban négylábú barátok, a Kölyök-zug játszótéren különleges játszóeszközök várják a kicsiket, s természetesen más, színes gyermekprogramokkal is készülünk. Információ, jelentkezés: Kovács Krisztina területi turisztikai ügyintézőnél, +36 70 1979 262.

Május 31-én „Lángoló pipacsmezők” címmel kerékpártúrát szervez a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont (Dévaványa). Az Ecsegi-pusztákon kerekezve érintjük az Ördög-árkot és Fintha-kutat, majd a Hortobágy-Berettyó folyó töltésén, Ecsegfalván keresztül visszatérünk a látogatóközpontba. Jöhetnek saját kerékpárral, de kölcsönzésre is lehetőség van a látogatóközpontban. A túra hossza 25 km. Információ, jelentkezés: Csontos Alexandra területi turisztikai ügyintézőnél, +36-30-687-0803.