Madársereg: a legtöbb daru most a kardoskúti Fehér-tónál éjszakázik

A hazánkon idén ősszel átvonuló darvak jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tónál gyülekeznek a legnagyobb számban.  A napokban számuk már elérte a 30 800-at.

A Hortobágy térségében október 29-én 136 ezerrel tetőzött a darvak száma. November 3-án 132 ezerre, majd november 10-én 102 ezerre csökkent a számuk, fokozatosan húzódtak délebbre. Ezzel párhuzamosan egyik dél-alföldi állomáshelyükön, a kardoskúti Fehér-tavon október végén 12 000, november 3-án 17 000, az elmúlt napokban pedig már több mint 30 000 példány éjszakázott.

A Hortobágy térségében sok az alkalmas pihenőhely, így az ott gyülekező darvak akár harminc különböző helyen is éjszakázhatnak. A kardoskúti Fehér-tó térségében viszont jelenleg csak erre az egyetlen vizes területre koncentrálódnak. Az itteni rekordot 2015. november 12-én regisztráltuk, amikor összesen 38 600 példány húzott be a tóra éjszakázni.

Az első darvak még szeptember elején jelentek meg Kardoskút térségében, s egy kisebb visszaeséstől eltekintve számuk azóta folyamatosan emelkedik. Minden bizonnyal sokan közülük hosszabb ideig is itt időznek, ami azt mutatja, hogy bőven találnak maguknak táplálékot a térségben.

Igazgatóságunk novemberben minden szombaton szakvezetéses darulesre várja az érdeklődőket a Sóstói Állattartótelep bekötőútja melletti kilátónál (GPS koordináták: É 46°28’43,41’’ K 20°37’25,62’’). Az eddigi alkalmak rendkívül népszerűnek bizonyultak: november 5-én 70, november 12-én pedig már 140 érdeklődő vett részt a programon. Eddig tehát összesen 210-en jöttek el, főként családok kisgyermekekkel, de valamennyi korosztály képviseltette magát. A vendégek többsége Csongrád-Csanád és Békés megyéből érkezett, illetve jöttek a fővárosból, sőt még Szerbiából is.  

A program keretében kollégáink először rövid előadást tartottak a táj történetéről, a madárvonulásról, és a darvakról. A program idejére a kilátó közelébe hajtottuk az állattartótelepen tartott magyar szürke szarvasmarhákat, cigája és rackajuhokat, így vendégeink egészen közelről láthatták ezeket az őshonos háziállatokat. Az est fénypontja természetesen a darvak alkonyatkor kezdődő behúzása volt, amikor a környező gyepeken gyülekező egyedek több százas csapatokban, hangos krúgatással szálltak be a tóra éjszakázni. Itt, a sekély vízben zavartalanul, biztonságban tölthetik az éjszakát. Reggel aztán ismét felszállnak, s a tó 20-30 km-es körzetében keresnek maguknak táplálkozóhelyeket. A nappali órákban kisebb-nagyobb csapatokban láthatjuk őket a szántóföldeken.

Novemberben tehát még két alkalommal, 19-én és 26-án 14.30-tól várjuk Önöket darulesre a Lófogó-ér melletti kilátóhoz. Legyenek vendégeink ezen a két szombaton is!

darvak
Fotó:  Palcsek István Szilárd
darules
Fotó:  Palcsek István Szilárd