Lilába öltöztette a Kígyósi-pusztát a magyar sóvirág

A Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén javában virágzik a magyar sóvirág. A lila virágok néhol több hektáros foltokban, szinte szőnyegként borítják be a tájat.

Ezen a nyáron a Kígyósi-puszta térségében sok csapadék esett, reggelente erős harmatképződés volt, néhányszor köd is kialakult. Ennek köszönhetően a pusztán még most, augusztus végén is viszonylag üde a növényzet. A szikes gyepeken azonban, ahol a sóvirág tenyészik, a lágyszárú növényzet már lesárgult. Így még feltűnőbbek az 50-60 cm magas sóvirágok, melyek egyébként is kimagaslanak a többi növény közül.
 
A Kígyósi-pusztát járva nemcsak kisebb foltokban, hanem néhány helyen több hektáros, egybefüggő területeken is találunk magyar sóvirágot. A lila virágszőnyeg pompás látványt nyújt, de ne felejtsük el, hogy a védett területen semmilyen növényt nem szabad engedély nélkül gyűjteni.
 
A magyar sóvirág a Kárpát-medence egyik endemikus (bennszülött) faja, azaz csak itt fordul elő. Szívós növény, szélsőséges időjárási viszonyokat is kibír, akkor is kihajt, ha nagyon kevés a csapadék. Első virágai már júliusban megjelennek, de a virágzás augusztus második felében a legintenzívebb, s több hétig is eltart.
 

A fotókat Marik Pál készítette.