„Legendás vadak-vad legendák” - Állatkertek éjszakája volt a Körösvölgyi Állatparkban

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelyén idén is megrendezésre került az Állatkertek éjszakája, melynek keretében a park munkatársai színes programokkal várták az érdeklődőket.

Mint minden évben, most is külön témát kapott az esemény, mely ezúttal az egyes állatfajokkal kapcsolatos legendákat, históriákat, krónikákat állította a középpontba. Az augusztus 28-án délutántól estébe nyúló ismertetővel egybekötött látványetetések során a résztvevők megtudhatták például, miért a holló volt a Hunyadi család címerállata és valóban 100 évig élnek-e ezen madarak, vagy éppen azt, hogy Romulus és Remus históriája, hogyan kapcsolódik Szarvas városához és a farkasokhoz, illetve miként jósoltak várható halált a keselyűk és miért nem lett háziállat a jávorszarvas.

Az egyes állatfajokkal kapcsolatos legendák felidézése során számos, a közhiedelemben ma is élő tévhit is tisztázásra került. Az állatismertetők mellett a gyerekek gyurmából megformázhatták állatparki kedvencüket, majd a saját készítésű „szobrocskáikat” haza is vihették. A látogatóközpont konferencia termében több alkalommal is levetítésre került a Négy évszak a magyar pusztán című lebilincselő természetfilm, de népszerű volt az Állatsimogató és a Kölyök-zug játszótér is. A vendégek ámulattal figyelték Aisa és Kurszán, a farkas testvérpár lakmározását, Pákó, a holló, tojás törését, továbbá a fakó keselyűk vitáját a hús falatokon. Mindenkit lenyűgözött Panni, a két méter magas jávorszarvas tehén és Pollicht az 1 tonnás európai bölény bika is. Bátoron, a park gímszarvas „sztárján”, már a bőgési időszak kezdetének jeleit is megfigyelhették a vendégek. Az est fénypontját pedig az aranysakál család félénk kölykeinek meglesett pillanatai jelentették. A hangulatos estén a park hosszabb nyitva tartása mellett több százan vettek részt a változatos programokon.  

Az Állatkertek éjszakája esemény a nyarat ugyan lezárta, de az ősz is izgalmasnak ígérkezik a Körösvölgyi Állatparkban, ahol szeptemberben a „Színpompás Ősz” program keretében állatparki túravezetésekkel várjuk a nyugdíjas csoportokat, október 4-én pedig az Állatok Világnapja kerül megrendezésre és minden szombaton, egészen október végig izgalmas e-bike túrák is indulnak majd.

A fotókat Bencsik Antal Zsolt készítette.

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája

 

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája