Április 18-án, szombaton a Kis-Sárrét vizes élőhelyeire szervezett szakvezetéses túrát a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
A kirándulásra igen szép számban érkeztek résztvevők, összesen 32-en. Néhányan távolabbi településekről – például Agárdról, Budakesziről – is jöttek, de a többség a térségünkből látogatott el hozzánk, többek között Gyuláról, Békésről, Békéscsabáról, Vésztőről, Biharkeresztesről, Dévaványáról és Túrkevéről.
A reggeli találkozó után - amely a nemzeti park igazgatóság nyári állattartótelepénél volt - a csapat gépjárművekkel ment a túra kiindulási pontjára, Kisvátyonba. Már a túra elején, nem kis meglepetésünkre, közelről figyelhettünk meg több parlagi sast és rétisast, melyek, kihasználva a felszálló légáramlatokat, a fejünk felett keringtek.
A mocsárhoz érve megfigyeltük többek között az itt is fészkelő bíbiceket, gólyatöcsöket és piroslábú cankókat, a vonulás során itt megpihenő kis pólingokat, réti cankókat és pajzsoscankókat. A legnagyobb figyelem a pelyhes fiókáikat vezető nyári ludakat kísérte, különösen a gyerekek körében.
Nagy szerencsénkre már virágzott a Kis-Sárrét jellemző mérsékelt övi orchideája, az agárkosbor, igaz az idén szerényebb számban. Elsétáltunk a puszta magasabb térszintjén elhelyezkedő sziki magaskórós növénytársulás mellett is. A sziki kocsord és az őszirózsa még vegetációs időszaka elején jár, de így is szép látvány volt, főként ilyen nagy mennyiségben.
A mintegy hat kilométeres túra végén a látogatók elégedetten távoztak erről a változatos élőhelyről.