Kinn a bárány, benn a farkas- Húsvét lesz a kastélykertben

A tavasz egyik legvidámabb ünnepe, a Húsvét idén is különleges hangulatot hoz a szarvasi Anna-ligetbe.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság legnépszerűbb bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark a korábbi évek hagyományainak megfelelően Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn is színes programokkal várja a látogatókat.

A „Kinn a bárány, benn a farkas - Húsvét a kastélykertben” című rendezvény során az állatparkban a húsvéti hagyományok és a természet világa találkozik. A látogatók játékos feladatokon, kézműves foglalkozásokon és állatbemutatókon keresztül élhetik át a tavaszi ünnep hangulatát, miközben az állatpark lakóival is közelebbről megismerkedhetnek.

A gyerekeket állat- és nyuszisimogató várja, ahol testközelből találkozhatnak a háziállatokkal. A húsvéti hangulatot hagyományos tojásfestési technikák és kézműves foglalkozások teszik teljessé, az állatparkban pedig húsvéti rejtélyfejtő játék és tojáskeresés várja a kisebbeket. A „Madarat tojásáról” című időszaki kiállításon pedig több száz különleges madártojást tekinthetnek meg a vendégek.

A programon a Békésszentandrási Kézművesek Egyesületének vására is várja az érdeklődőket, Húsvéthétfőn pedig a Szarvasi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének baromfikiállítása is megtekinthető lesz. A kiállított galambokra, baromfifélékre szépségverseny keretében lehet majd szavazni.

A húsvéti program fontos részei az állatismertetők és látványetetetések, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek a Körösvölgyi Állatpark lakóinak mindennapjaiba. A két nap során többek között a hollóval, az aranysakállal, a rókával, a gímszarvassal, a jávorszarvassal, az európai bölénnyel, a farkassal és a fakó keselyűvel is találkozhatnak az érdeklődők.

Idén először kastélytörténeti bemutatóra is sor kerül majd, melynek során a Csáky-kastély történetét a műemléki épület aulájában mutatjuk be a jelentkezőknek. A húsvéti programok mellett természetesen a Körösvölgyi Állatpark teljes területe látogatható, így egy kellemes tavaszi séta során bárki önállóan is felfedezheti az itt lakó állatokat és az Anna-liget különleges természeti környezetét.

A programokon való részvételt az állatparki belépőjegy tartalmazza. Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Részletes programok:

Kinn a bárány, benn a farkas- Húsvét a kastélykertben

ÁPRILIS 5. HÚSVÉTVASÁRNAP

9:00-18:00 ÁLLAT- ÉS NYUSZISIMOGATÓ
9:00-18:00 „MADARAT TOJÁSÁRÓL” CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS
9:00-18:00 HÚSVÉTI REJTÉLYFEJTŐ JÁTÉK
9:00-17:00 TOJÁSFESTÉS ÉS HÚSVÉTI KÉZMŰVES PROGRAM
9:00-17:00 BÉKÉSSZENTANDRÁSI KÉZMŰVESEK EGYESÜLETÉNEK VÁSÁRA
11:00 HOLLÓ ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS
11:00-12:00 TOJÁSKERESÉS APRÓ JUTALMAKKAL
12:00 ARANYSAKÁL ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS
13:00 KASTÉLYTÖRTÉNETI BEMUTATÓ
14:00 RÓKA ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS
14:00-15:00 TOJÁSKERESÉS APRÓ JUTALMAKKAL
15:00 GÍMSZARVAS ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS

ÁPRILIS 6. HÚSVÉTHÉTFŐ

9:00-18:00 ÁLLAT- ÉS NYUSZISIMOGATÓ
9:00-18:00 „MADARAT TOJÁSÁRÓL” CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS
9:00-17:00 TOJÁSFESTÉS ÉS HÚSVÉTI KÉZMŰVES PROGRAM
9:00-18:00 HÚSVÉTI REJTÉLYFEJTŐ JÁTÉK
9:00-17:00 BÉKÉSSZENTANDRÁSI KÉZMŰVESEK EGYESÜLETÉNEK VÁSÁRA
9:00-15:00 SZARVASI GALAMB-ÉS KISÁLLATTENYÉSZTŐK EGYESÜLETE
11:00 JÁVORSZARVAS ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS
11:00-12:00 TOJÁSKERESÉS APRÓ JUTALMAKKAL
12:00 EURÓPAI BÖLÉNY ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS
13:00 KASTÉLYTÖRTÉNETI BEMUTATÓ
14:00 FARKAS ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS
14:00-15:00 TOJÁSKERESÉS APRÓ JUTALMAKKAL
15:00 FAKÓ KESELYŰ ÁLLATISMERTETŐ ÉS LÁTVÁNYETETÉS

HELYSZÍN ÉS ÉRDEKLŐDÉS:

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

Körösvölgyi Állatpark

5540 Szarvas, Anna-liget 1.

Telefon: +36 30 475 1789

E-mail: korosvolgy@kmnp.hu

GPS: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K

húsvéti programok