Kinn a bárány, benn a farkas- Húsvét a kastélykertben

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelye idén is színes húsvéti programokkal várja látogatóit.

Többek között állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, izgalmas nyomozás, tojásfestés, tojáskeresés, kézműves programok és Nemzeti Parki Termék védjegyes vásár is szerepel a repertoárban.

Minden korosztály jól érezheti majd magát a Csáky-kastély kertjében az Anna-liget varázsaltos környezetében, ahol több mint 50 féle Kárpát-medencére jellemző állatfajjal találkozhatnak vendégeink. A Körösvölgyi Állatpark állandó szolgáltatásai mellett az ünnep négy napján, Nagypéntektől Húsvéthétfőig, számos extra programot és látnivalót kínálunk.

Vendégeink valóban találkozhatnak majd a program címét ihlető farkasokkal és bárányokkal is. A látogatók részt vehetnek a gím-, a dám- és a jávorszarvasok, a farkasok, a fakó keselyűk, az európai bölények, a vaddisznók illetve a vízimadarak látványetetéssel egybekötött állatismertetőin.  

A vállalkozó kedvűek, mind a négy napon izgalmas nyomozásra indulhatnak majd a „Kinn a bárány, benn a farkas” játék keretében, ahol a szerencsés fődíjas akár állatparki éves bérletet is nyerhet. A legkisebbeket tojáskereséssel is megörvendeztetjük.

A Húsvét jegyében lesz hagyományos módszerekkel történő berzselt tojás készítés, írókázás, dekopázs technika, és kézi tojás festés is. Kézműves programok keretében vendégeink készíthetnek ünnepi tojástartót, húsvéti könyvjelzőt, bárányfigurákat, húsvéti ajtódíszt vesszőből, hajtogatott ünnepi figurákat, asztaldíszt, festett kavicsokat és gyertyákat is.

Idén is vendégeink lesznek a finomabbnál finomabb termékeiket bemutató és kínáló Nemzeti Parki Termék védjeggyel rendelkező termelőink, akiknél nem csupán kóstolni, hanem vásárolni is lehet majd.

A programokon való részvételt az adott napra szóló állatparki belépőjegy tartalmazza.  Belépőjegy árainkról erre a linkre kattintva tájékozódhatnak:

https://www.kmnp.hu/hu/belepojegyek-berletek-a-korosvolgyi-allatparkban

A Körösvölgyi Állatpark április hónapban, így a program idején is 9-18 óra között látogatható. Jegypénztár, beléptetés 17 óráig.

Bízunk benne, hogy minden korosztály megtalálja majd a számára izgalmas érdekességet programjaink között. Íme, a napokra lebontott, részletes kínálat, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Kinn a Bárány, benn a farkas- Húsvét a kastélykertben részletes program

2023. Április 7. Nagypéntek

9-18 óráig A Körös-Maros Nemzeti Park Természeti kincsei (interaktív állandó kiállítás)

9-18 óráig Szertár titkok időszaki kiállítás

9-18 óráig Állatsimogató

9-18 óráig Kölyök-zug játszótér

9-18 óráig Húsvéti rejtélyfejtő

9-16 óráig Kavicsfestés

9-16 óráig Gyertyavásár

9-16 óráig Csipai Éva autodidakta festő kiállítása

11 óra Gímszarvasok látványetetése kifutójuknál

14 óra Vaddisznók látványetetése kifutójuknál

2023. Április 8. Nagyszombat

9-18 óráig A Körös-Maros Nemzeti Park Természeti kincsei (interaktív állandó kiállítás)

9-18 óráig Szertár titkok időszaki kiállítás

9-18 óráig Állatsimogató

9-18 óráig Kölyök-zug játszótér

9-18 óráig Húsvéti rejtélyfejtő

9-16 óráig Kavicsfestés

9-16 óráig Gyertyavásár

9-16 óráig Csipai Éva autodidakta festő kiállítása

11 óra Dámszarvasok látványetetése kifutójuknál

14 óra Vízimadarak látványetetése a park tavánál

2023. Április 9. Húsvétvasárnap

9-18 óráig A Körös-Maros Nemzeti Park Természeti kincsei (interaktív állandó kiállítás)

9-18 óráig Szertár titkok időszaki kiállítás

9-18 óráig Állatsimogató

9-18 óráig Kölyök-zug játszótér

9-18 óráig Húsvéti rejtélyfejtő

9-16 óráig Nemzeti Parki Termékek vására

11-13 óráig Tojáskeresés

9-12 óráig Húsvéti tojásfestés

12-16 óráig Húsvéti kézműves program

11 óra Európai bölények látványetetése karámjuknál

14 óra Fakó keselyűk látványetetés röpdéjüknél

2023. Április 10. Húsvéthétfő

9-18 óráig A Körös-Maros Nemzeti Park Természeti kincsei (interaktív állandó kiállítás)

9-18 óráig Szertár titkok időszaki kiállítás

9-18 óráig Állatsimogató

9-18 óráig Kölyök-zug játszótér

9-18 óráig Húsvéti rejtélyfejtő

9-16 óráig Nemzeti Parki Termékek vására

11-13 óráig Tojáskeresés

9-12 óráig Húsvéti tojásfestés

12-16 óráig Húsvéti kézműves program

11 óra Farkasok látványetetése kifutójuknál

14 óra Jávorszarvasok látványetetése kifutójuknál

Helyszín és elérhetőségek:

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Körösvölgyi Állatpark

5540 Szarvas, Anna-liget 1.
Telefon: +36 30 475 1789
E-mail: korosvolgy@kmnp.hu
GPS koordináták: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K  

plakát