Kezdődik a XIX. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő!

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság immár tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőt.

Örömmel tölt el bennünket, hogy az elmúlt csaknem két évtized során a vetélkedő népszerűsége folyamatosan növekedett, egyre több iskolából, egyre több diák kapcsolódott be. Igaz, az utóbbi két évben az egészségügyi helyzet miatt kevesebb feladatlap érkezett be, s a verseny lebonyolítása sem volt egyszerű, de a döntőt meg tudtuk rendezni. Reményeink szerint idén mindhárom fordulót sikerül megtartanunk.

Az első forduló ezúttal is a feladatlapok kitöltéséből áll, ezeket már most megtalálják honlapunkon.  Idén a szokásosnál kicsit általánosabb feladatokat adtunk fel, amelyek némi utána olvasással eredményesen megoldhatóak. Rákérdezünk például a C-típusú madárodúk méreteire, amihez kicsit böngészni kell a könyveket vagy az internetet.

Az első forduló kitöltött feladatlapjait tehát március 31-ig várjuk a következő email-címre: rehely@kmnp.hu, vagy postai úton a KMNPI Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont, 5510 Dévaványa, Réhely címre.

A feladatlap innen tölthető le.

Az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő ezúttal sem az iskolai tanórák törzsanyagára épül. Elsődleges célunk az, hogy olyan plusz elméleti és gyakorlati ismereteket adjunk a diákoknak, amelyek nem hangzanak el a biológia órákon, nincsenek benne a tankönyvekben.

A feladatlapok kiértékelése után az eredményeket megjelentetjük honlapunkon, s a középdöntőbe jutó résztvevőket írásban is külön értesítjük.