Kellemes őszi időben túráztunk Réhelyen

Napsütéses időben, családias hangulatban zajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság október 14-ére meghirdetett, „Színek varázsa” című őszi túrája a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontnál.

A kirándulásra összesen húszan jöttek el, döntően a térség településeiről, de érkeztek vendégek a Bükkből is. Ez a túra egy tematikus sorozat részét képezte, melynek során a Dévaványai-Ecsegi puszták téli, tavaszi, nyári és őszi arcát ismerhették meg a résztvevők. Ezúttal a Réhelyi tanösvény őszi hangulatát, látnivalóit csodáltuk meg.

Mivel a nyár folyamán és az ősz elején nagyon kevés volt a területen a csapadék, ezért a puszta most kevésbé színes, de azért látnivaló így is bőven akadt. A tanösvény első állomásán a Nagy-Sárrét egykori élővilágát vetettük össze a jelenlegivel. Szó esett arról, hogy a XIX. századi folyószabályozások és mocsárlecsapolások nyomán az egykor gazdag lápvilág helyén száraz, szikes pusztarét alakult ki, amely ideális élőhelyet biztosít az Alföld büszke madarának, a túzoknak.

Utunk során láttunk virágzó réti őszirózsákat, sziki sóvirágokat, s néhány gyógynövényként is ismert fajt, például a sós lórumot és a fehér füzet, továbbá a késői virágzásban lévő tejoltó galajt. A megfigyelő toronyból ráláttunk a Túzokvédelmi Mintaterületre is. Visszafelé a sziki kocsordosnál nemcsak erről a növényről, hanem a rajta élő nagy szikibagolylepkéről is szót ejtettünk.

Sétánk alatt láttunk egerészölyvet, felzavartunk néhány fácánt, felbukkant jó néhány nyúl és őz is. A kis tó mellett kialakított Madárvárosnál megfigyeltünk cinegéket, verébféléket, poszátákat, barázdabillegetőket. Szemünk elé került néhány szürke gém és bakcsó is.

A túra résztvevői nagy érdeklődéssel hallgatták szakvezetőnket és jó néhány kérdést is feltettek. A kirándulás végén sokan közülük a látogatóközpont területén élő őshonos házi állatokat is megtekintették.

túra1
Fotó: Gyulai László
túra 2
Fotó: Gyulai László