Szeptember második felében két alkalommal is megfigyeltünk egy különleges légköri jelenséget, mégpedig egy vaknapot a Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő Kardoskúti-pusztán.
A vaknap, vagy más néven melléknap tulajdonképpen egy szivárványszínben pompázó álnap. Fénytörésen alapuló légköroptikai jelenség, melynek létrejöttében jelentős szerepük van a nagy magasságban (legalább 10 km) kialakuló fátyolfelhőknek és a bennük lévő jégkristályoknak. Ezek a kristályok prizmaszerűen terítik szét a nap fényét, s esetenként vakítóan fényes színeket hoznak létre. Melléknap megjelenhet a Nap mindkét oldalán, vagy csak az egyiken, attól függően, hogy milyen a fátyolfelhőzet. A jelenség bármelyik évszakban és a nappali órákban bármikor kialakulhat.
A Kardoskúti-pusztán már korábban is többször megfigyeltünk vaknapot. Most azonban ez néhány napon belül két alkalommal is előfordult. Szeptember 22-én reggel, a napfelkeltét követően a szürkemarha bikagulya legelőjének irányában tűnt fel a Nap jobb oldalán egy viszonylag erős fényű, enyhén szivárványszínű melléknap. Néhány nap elteltével, szeptember 27-én pedig a délutáni órákban, a napnyugtát megelőzően jelent meg az égbolton egy melléknap. Meglehetősen ritka, hogy ilyen rövid időn belül kétszer is előforduljon ilyen légköroptikai jelenség.
Népi megfigyelések szerint a melléknap megjelenését tartós esőzések követik. Szeptember 22-én valóban néhány órán belül kialakultak kisebb záporok, és másnap is volt némi eső. Sajnos a szeptember 27-i vaknapot követően a csapadék elmaradt.