Januárban is népes partimadár-csapatok mozognak a kardoskúti Fehér-tónál

Ezen a télen – az enyhe időjárásnak és a megfelelő vízborításnak köszönhetően – a szokásosnál jóval több bíbic, aranylile és nagy póling tartózkodik a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó térségében.

A korábbi években is előfordult, hogy az enyhébb teleken partimadarak kisebb csapatai állomásoztak a tónál, de jóval kisebb számban, mint az idén. Ráadásul a fajok palettája is színesebb, összesen hat faj egyedeit figyeltük meg a napokban. Legnagyobb számban bíbicek és aranylilék vannak jelen, de nagy pólingok, pajzsoscankók, havasi partfutók, sőt olykor még egy-egy sárszalonka is szemünk elé kerül.

A bíbiceknél már az őszi vonulás is nagyon erős volt, november közepén egyszerre 10 ezer példány tartózkodott a területen. Még december elején is 5300 példányt számoltunk, ami ebben az időszakban rendkívül magasnak számít. S ami még furcsább, hogy január 9-én is még 520 bíbic volt itt.

A bíbicek közé vegyülve szép számban voltak aranylilék is. Az őszi vonuláskor általában legfeljebb száz aranylilét látunk a bíbiccsapatokban, idén azonban december elején 1050 példányt számoltunk, s ez a mennyiség nagyon sokáig kitartott. Még az év utolsó napjaiban is 670 példányt sikerült megfigyelnünk, ami szokatlanul magas szám. A január 9-i felmérés során még mindig 250 aranylilét találtunk.

A bíbicek és az aranylilék elsősorban a tó körüli területeken keresnek maguknak táplálékot. Különösen azokon a részeken láthatjuk őket, ahol korábban rackákkal és cigájákkal legeltettük a gyepeket. A juhok ugyanis rövidre legelik a füvet, így a madarak könnyen megtalálják és kikotorják a talajszint közelében található férgeket, gilisztákat. A bíbicek gyakran a vizekben, tocsogókban is kutatnak táplálék után.

Nagy pólingok szintén telelnek a kardoskúti Fehér-tónál. Az eddig megfigyelt legnépesebb csapat 17 példányból állt, de még január 9-én is láttunk 12 példányt. Pajzsoscankókból decemberben 11 példány volt a rekord. Havasi partfutókból a legnépesebb csapat 9 példányos volt, s még január elején is tartózkodott itt néhány egyed. Az őszi esőzéseknek köszönhetően a környező pusztai területeken bőven vannak vízállások, melyeken időnként egy-egy sárszalonka is felbukkan.

A partimadarak akkor is kitartottak, amikor december második felében néhány fagyosabb nap köszöntött ránk. Ha azonban hosszabb ideig tartó, keményebb tél jön, akkor minden bizonnyal elvonulnak majd.

bíbicek
Fotó: Palcsek István Szilárd