Izgalmas látnivalók várták a Kis-Sárrétre érkező túrázókat

Sok izgalmas látnivalóban volt részük azoknak a vendégeknek, akik eljöttek április 9-én a Kis-Sárrétre, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett „Tavasz a berekben” elnevezésű túrára.

Előző hajnalban jelentős eső esett, ez néhány embert visszariasztott a kirándulástól, de hét elszánt természetbarát mégis nekivágott a túrának. Nekik lett igazuk, mert felhős időben ugyan, de eső nélkül tettük meg a távot és közben sok szép tavaszi pillanatot élhettünk át.

Rögtön a Bihari Madárvártánál, a gyülekezés ideje alatt megfigyelhettük az alig párnapos fiókákat vezető nyári ludakat, a közelben lévő kis vízálláson pedig piroslábú cankókat, böjti récéket, bíbiceket láttunk.

A Madárvárta megfigyelő tornyából a Sző-rétet vettük szemügyre. Miközben a mocsarak természeti értékeiről és a megmaradt vizes élőhelyek fontosságáról esett szó, barna rétihéják nászrepülésében gyönyörködhettünk. Egy kökénnyel, galagonyával, vadrózsákkal szabdalt, cserjés réten átvágva különböző énekesmadarak hangját hallhattuk. Nagy örömünkre, megszólalt a fülemüle - ebben az évben először ezen a területen.

Utunk a mocsárréten keresztül az Ugrai-rét kutatótornyához vezetett. Ez nem volt egyszerű feladat, mert az éjszakai csapadék hatására kisebb víztócsák keletkeztek. Irigyeltük is azokat, akik előrelátóan, gumicsizmában indultak el.

A kutatótorony magasságából az Ugrai-rét panorámájában gyönyörködhettünk.  A rét felett nagy kócsagok, nyári ludak, kis kárókatonák repkedtek. A közeli füzes égeresből barátposzáta, kis poszáta és csilpcsalpfüzike éneke hallatszott, s nagy örömünkre – szintén idén először -, megszólalt a kakukk is.

Visszafelé a vízállásokat kerülgetve a halastavak tápláló csatornája mellett sétáltunk, ahol gyakran röppentek fel előttünk böjti récék és táplálkozó kis kárókatonák. A túra végén fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva köszöntünk el egymástól, miközben az Erdélyi-szigethegység feltérképezőjének, Czárán Gyulának emlékét idéztük fel, aki – ha nem is szó szerint -, a következőt mondta: soha ne az időt nézd, indulj el, ha eltervezted, mert később kisüthet a nap és megbánod, hogy otthon maradtál!  

toronynál
Fotó: Biró István
nyári lúd
Fotó: Biró István

logók