Izgalmas látnivalók: bejártuk Gellértegyházát a táborozó gyerekekkel

Ezen a nyáron három alkalommal is tartanak előadást a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Orosházán, a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány által szervezett hagyományőrző táborokban.

Ezekben a nyári táborokban nemcsak orosházi, hanem az ország más részeiről érkező, általános iskolás gyermekek is részt vesznek. Helyszínül Orosháza „Gellértegyháza” területrésze szolgál. Az első turnusban táborozó harminc diák számára egy rendhagyó túravezetést tartottunk a szabadban, Gellértegyháza fákkal szegélyezett, begyepesített területrészén.

A program kezdetén egy rövid földrajzi és tájtörténeti ismertetőt tartottunk, majd körbejártuk a területet. Sétánk közben a gyerekek meggyőződhettek arról, mekkora a fajgazdagság ezen a gyepes területen. Beszélgettünk arról, milyen fák, lágyszárúak és más növények vannak itt, melyek az őshonos illetve az idegenhonos, esetleg inváziós fajok. Szó esett arról is, melyik növény ehető, s melyik nem.  

A séta során szemünk elé kerülő madarakról – fekete rigó, széncinege, házi rozsdafarkú, fehér gólya – is hasznos információkat osztottunk meg a táborozó gyerekekkel. Találtunk szarkafészket, ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy egy szarkafészekbe más fajok is beköltözhetnek, olyanok, amelyek nem építenek saját fészket, hanem másokét foglalják el. Például vörös vércsék vagy erdei fülesbaglyok.

A másik két tábori turnusban is hasonló előadásra, kirándulásra számíthatnak a gyerekek, természetesen a látnivalók változhatnak, ahogyan a természet is folyamatosan változik.

gellértegyháza
Fotó: Palcsek István Szilárd