Ikerbárányok születésével kezdődött a juhok ellési szezonja Kardoskúton

Január 25-én, hajnalban megszülettek az első bárányok a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén. Kardoskúton egy cigája mama ikreknek – egy jerkének és egy kosbáránynak – adott életet.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség által kidolgozott háremterv alapján tavaly szeptemberben tíz háremet alakítottunk ki a két őshonos juhfaj, a cigáják és a rackák számára. Hét hárembe összesen 250 cigája anyajuh, háromba pedig 110 racka anyajuh került, háremenként egy-egy kossal. A háremeztetés október végéig tartott. Az őshonos juhfajtákra jellemző, hogy ősz elején ivarzanak, ekkor van a berregés, ehhez a természetes ciklushoz igazítjuk a háremeztetést.

Az ellési szezon általában február elején kezdődik, idén azonban már január 25-re virradóan megérkeztek az első cigája ikerbárányok, egy kos és egy jerke. A cigájáknál gyakori az ikerellés, esetenként hármas ikrek is előfordulnak.  A bárányok jellegzetes fekete színnel jönnek világra, s 2,5- 3 hónapos korukra váltják le a bárányszínt a felnőtt, szürkés színezetre, s csak a fejük és a lábvégeik maradnak feketék. A friss bárányok testtömege 2-5- 3 kg körül alakul.

Ellés után az anyagjuhok a bárányukkal együtt bekerülnek a fogadtatóba, később pedig az óvodába, ahol már 40-50 anya és báránya van együtt. A következő lépcső az iskola, ahová háromhetes korukban kerülnek majd a fiatal egyedek az anyjukkal együtt. Itt a bárányok már az anyjuktól elkülönítve is tudnak táplálkozni.  

ikerbárányok
Fotó: Palcsek István Szilárd