Hósármányok, sarkantyús sármányok a dél-alföldi pusztákon

A Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére már november elején megérkeztek a hósármányok és a sarkantyús sármányok első, nálunk telelő példányai.

A hósármány az egyik legészakabban költő énekesmadár, még a Spitzbergákon is fészkel. Magyarországon csak télen jelenik meg, döntően az alföldi területeken, de a Dunántúlon is előfordul.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban idén november 10-én, a kardoskúti Fehér-tó mellett figyeltük meg az első két példányt. Azóta is többször láttunk 2-6 madarat együtt mozogni, tehát folyamatosan itt tartózkodnak. Rendszerint a tó környékén, a rövidfüvű, szikes, padkás részeken szedegetik a gyommagvakat. 

A sarkantyús sármányok valamivel délebbre, Skandinávia északi részén költenek. Magyarországon belül a Hortobágyon telel a legtöbb példány, de a Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a kardoskúti puszták, a bihari térség, a Montág-puszta és a Csanádi puszta is kedvelt telelőhelyeik közé tartozik. Az első példányt Kardoskút térségében figyeltük meg, november elején. Azóta már 11-en vannak és egy csapatban mozognak a szürkemarhák által lelegelt területen, a gulyaállás környékén.

A sarkantyús sármányok leginkább a kígyófark-füves területeket kedvelik, de a szikes legelőkön előforduló egyéb gyommagvakat is szívesen szedegetik.

A kép illusztráció. Fotó: Engi László