Hat csapat jutott az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő döntőjébe

Április 26-án, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Bihari Madárvártáján rendeztük meg a XIX. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő középdöntőjét. A felső tagozatos általános iskolások ezúttal is kiválóan teljesítettek.

A diákok bevezetésként egy előadást hallgathattak meg a Föld Napja alkalmából, ezután kezdődött a megmérettetés. A középdöntő két fordulóban zajlott: először öt csapat a Madárvárta udvarán különböző szakmai, gyakorlati feladatokat oldott meg, a fennmaradó négy csapat pedig egy teremben írásbeli feladatokat kapott. Amikor végeztek, csere következett.

A kültéri feladatok közül a növényfelismerés nagyon izgalmasnak bizonyult.  A fafajokat és a bokrokat begyűjtött leveleik alapján, míg a gyógynövényeket illatuk alapján kellett felismerni. Lazításként egy játékos, ügyességi feladat várt a résztvevőkre, majd következett a legerősebb szakmai megmérettetés, amely az élőhelyekhez kapcsolódott. Először meg kellett keresniük a szabadban elrejtett „tojásokat”, megnézni, hogy azok milyen állatok, illetve növények nevét rejtik, majd párosítaniuk kellett azokat a megfelelő élőhelyhez.

Az írásbeli feladatok között szerepelt egy totó, az Év madarának választott zöld küllővel kapcsolatos kérdések, régi madárneveket kellett összepárosítani a jelenlegi elnevezésekkel, s volt keresztrejtvény is.

A zsűri döntése alapján az első hat csapat jutott be a döntőbe, melyet ősszel rendezünk meg Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban. Az eredmények a következők:

1. Sarkadi Általános Iskola „Pelikán” csapata – 72 pont,

2. Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Szarvas), „Kockás Katicák” – 67,5 pont

3. Dobozi Általános Iskola „Doboz kincsei” – 65,5 pont

4. Holtversenyben a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola „Termész-eszesek”, valamint szintén ebből az iskolából a „Havasi cincérek”. - Mindkét csapat 61,5 pontot ért el.

5. Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Szarvas) „Kisvárosi kismesterek” – 59 pont

Ők tehát a továbbjutók. A verseny további eredményei a következők:

6. Öcsödi József Attila Általános Iskola „ATK-osztag” - 52 pont

7. Erzsébethelyi Általános Iskola (Békéscsaba), „Vízparti horgászok” – 49,5 pont

8. Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Szarvas), „Csillagos Vakondok” – 49 pont.

vetélkedő1
Fotó: Biró István
vetélkedő2
Fotó: Biró István
vetélkedő3
Fotó: Biró István