Augusztus végén, szeptember elején a Körös-Maros Nemzeti Park vizes élőhelyeinek közelében jó eséllyel rábukkanhatunk aprócska mocsári teknősökre. A vízhez igyekvő fiatal egyedekre azonban számos veszély leselkedik.
Magyarországon a védett mocsári teknős az egyetlen őshonos teknősfaj. Vízhez kötődő életmódot folytat: mocsarakban, állóvizekben, lassú folyású folyók árterében él. Elsősorban ragadozó, másodsorban dögevő, de a kifejlett egyedek nem vetik meg a növényi eredetű táplálékot sem.
Május végén, júniusban a párzást követően a nőstények akár két kilométerre is eltávolodhatnak a víz közeléből, hogy lerakják tojásaikat. Ha a nőstény teknős talál egy neki tetsző helyet, akkor a vizeletével fellazítja a talajt, így kaparja ki az üreget, ahová a kis tojásait belerakja. A 2,5-3 cm-es tojásoknak hosszúkás alakjuk van, héjuk meglepően kemény. A kis teknősök augusztus végén, szeptember elején kelnek ki belőlük.
A kikelést követően a kis teknősök kerek alakúak. Méretük egy kétszáz forintoshoz hasonló. Kikelés után ösztönösen megérzik a víz közelségét, s elkezdenek visszavándorolni arra a helyre, ahonnan az anyjuk jött. Ezért fordulhat elő, hogy szeptember elején, ha napos az idő, akkor egészen meglepő helyen találkozhatunk pici, apró teknősökkel, ott is, ahol nem is sejtenénk a közelben vizet. Ha a fiatal egyedek megtalálják a számukra megfelelő vizes élőhelyet, akkor megkezdik önálló életüket. Szúnyogok lárváival, apró vízi puhatestűekkel illetve elpusztult állatokkal táplálkoznak.
Sajnos a teknőstojások jelentős részéből sohasem kelnek ki a fiatal egyedek, ugyanis a rókák és a vaddisznók is előszeretettel keresik a teknősfészkeket és megeszik a tojásokat. Tíz fészekből jó, ha kettő-háromból kelnek ki teknősök. A kikelés sem jelent azonban garanciát az életben maradásra, ugyanis a vízhez vándorló apróságok igazi csemegét jelentenek a gólyák, gémek és sirályok számára, a vízparton pedig a nagy kócsagok és szürke gémek jelentenek rájuk nagy veszélyt.
