Hallgassuk együtt a csalogányok énekét a tavaszi csillagtúrán!

Április 30-án, este 7 órától tavaszi csillagtúrára várja az érdeklődőket a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja.

A program egy sétával kezdődik, melynek során a Réhelyi tanösvényen haladva a dévaványai puszta ébredő növényvilágával ismerkedünk meg. Reményeink szerint a hónap végére visszatérnek hozzánk a fülemülék, vagy, ahogy népies nevén ismerjük őket, a csalogányok, s megörvendeztetnek bennünket csodás énekükkel.

Sétánk során jó eséllyel más madarak is megszólalnak majd, megpróbáljuk az ő hangjukat is beazonosítani. A tanösvény megfigyelőtornyából távcsővel figyeljük majd a túzokok dürgőhelyét. Bár a párzási időszakuk a végéhez közeledik, még jó eséllyel megpillanthatunk néhány násztáncot járó túzokkakast.  

A látogatóközpontba visszatérve terveink szerint teleszkópos csillagászati megfigyeléseket végzünk majd, nagy teljesítményű távcső segítségével. Ehhez természetesen jó idő, tiszta, felhőtlen égbolt szükséges.

A túrán való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött. Kérjük, hogy legalább három nappal a program előtt jelentkezzenek Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 445 2409-es telefonszámon. A belépődíj felnőtteknek 500 Ft/fő, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 400 Ft/fő.

A találkozó helyszíne: Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont, Dévaványa, Réhely, GPS koordináták: É 47° 04’ 53.03” K 20° 55’ 51.10”.

A túra az Agrárminisztérium által meghirdetett „Csillagséták nemzeti parkjainkban” elnevezésű programsorozat keretében valósul meg.

csillagtúra